Svéd játékossal erősít az Audi ETO KC

Győr+ Fotó: Győri Audi ETO KC
2024.10.15. 18:20

Kőkemény beállóval, Anna Lagerquisttel, aki kitűnő védőjátékáról is híres, kétéves kontraktust írt alá klubunk – tette közzé weboldalán a Győri Audi ETO KC.

Mint írják: „Egy fővel erősödik a Győri Audi ETO KC kerete a mai naptól kezdve. A svéd válogatott játékosra, Anna Lagerquistre elsősorban védekezésben számít majd a szakvezetés, de adott esetben természetesen támadásban is szerephez juthat majd.

„Anna kőkemény védekezéséről híres, és az is volt a célunk az igazolásával, hogy tovább erősítsük ezt a területet a csapat játékában. Rutinos játékosról van szó, örülök, hogy minket választott. A Nantes nyár végi csődje után nyílt lehetőség a megszerzésére, nekünk pedig pont az ő karakterére volt most szükségünk. Ugyan jelenleg sérülésből lábadozik épp, de nem is azért érkezik, mert most azonnal szükség lenne rá. A rehabilitációja végső lépéseit Győrben végzi el, és a szezon második felében térhet majd vissza a pályára. A szezon hosszú és jelenlétével bővülnek majd a rotációs lehetőségeink is. Egy plusz egy éves kontraktust írtunk alá” – nyilatkozta Endrődi Péter, a Győri ETO Kft. ügyvezetője.

„Nagyon boldog vagyok, hogy az Audi-ETO játékosa lehetek. Nem voltak egyszerű heteim nyár végén, hiszen sérülten tudtam meg a klubom megszűnését, de nem pánikoltam, inkább hagytam időt magamnak, hogy az új lehetőségek megtaláljanak. Ellenfélként jól ismertem a klubot, tudom, hogy a győri csapat az egyik legjobb a világon, itt pedig nagy célokat tűznek ki a keretnek. Nagyon várom már a munkát a lányokkal, többüket is jól ismerem. Idén februárban szakadt el a keresztszalag a bal térdemben, azóta a rehabilitáció a tervezettek szerint, jól zajlott. Mostantól közösen dolgozok a győri szakemberekkel a visszatérésemen. Várom már a pillanatot, hogy a kitűnő hazai közönség előtt pályára léphessek az Audi Aréna Győrben” – mondta Anna Lagerquist.

 A Győri Audi ETO KC új játékosa, Anna Lagerquist 30 éves, a svéd válogatott oszlopos tagja. Aktív részese volt nemzeti csapata 4. helyezésének a tokiói olimpián, illetve a 2023-as női kézilabda világbajnokságon is. Pályafutását a svéd Lugi gárdájában kezdte, majd a dán Nyköbinghez igazolt 2017-ben. 2020-tól két szezonon át a Rosztovot erősítette, onnan igazolt 2022-ben a francia Nantes csapatához.”

Forrás: gyorietokc.hu

Kapcsolódó témák: #Győri Audi ETO KC | #kézilabda | #sport |