Vigyázzunk az őszi utakon!

Győr+ Fotó: police.hu
2024.10.17. 13:39

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság az ősz beköszöntével megváltozott időjárási-, út-, és látási viszonyokra, a biztonságos közlekedésre hívja fel a figyelmet.

Fontos, hogy az évszakváltozás során a járművezetők próbáljanak alkalmazkodni a megváltozott körülményekhez, különösen a ködös, párás, esős időjáráshoz. A „látni és látszani” elvének megfelelően, mérsékelt látási körülmények mellett minden esetben használják az autó világítását! Erre az időszakra különösen jellemzőek az úgynevezett ráfutásos közlekedési balesetek, amelyek nagyobb követési távolság tartásával megelőzhetők lehetnek.

A ködös, esős idő, vagy rossz látási viszonyok esetén fokozott odafigyeléssel vezessenek iskolák, buszmegállók környezetében, ahol számítani lehet figyelmetlenül az úttestre lépő gyalogosokra. Lassabb, körültekintőbb, előrelátóbb vezetéssel az ilyen jellegű balesetek is elkerülhetők.

Ősszel az úttestre lehullott falevelek jelentős közlekedésbiztonsági kockázatot jelenthetnek, különösen akkor, ha a reggeli pára és köd, illetve eső, vagy más csapadék miatt azok átnedvesednek. A nedves falevelekkel borított az úttest akár olyan csúszós is lehet, mintha jeges lenne. Emellett a falevelek eltakarhatják a közúti jelzéseket, elfedhetik a burkolat esetleges hibáit, akár a mély kátyúkat is.

Figyeljenek a vadveszélyre! Ebben az időszakban gyakrabban történnek vadelütések, ezért óvatosabban és körültekintőbben közlekedjenek olyan útszakaszokon, ahol vadon élő állatok megjelenésére lehet számítani. A fokozott óvatosság különösen hajnalban és alkonyatkor indokolt.

Amennyiben az út környezetében vadállatot észlelnek, vagy korábban ott áthaladó állatot láttak, mindenképpen csökkentsék a jármű sebességét, hiszen ezek az állatok általában nem egyedül, hanem csoportosan mozognak, így több példány megjelenésére kell számítani.

Nem árt, ha vezetés közben az úttest két szélét is figyelemmel kísérik, így a vadon élő állatokat időben észlelni lehet, lassítással pedig elkerülhető a közlekedési baleset.

Forrás: police.hu