Szent Mártonra emlékezünk november 11-én. Az ünnepnapot számos népszokás övezi, amelyek az év végéhez, a mezőgazdasági munkák befejeződéséhez és az advent közeledtéhez is köthetők.

A hagyomány szerint Márton álmában segítette Szent Istvánt és az országot, ezért Szűz Mária után Tours-i Szent Márton lett Magyarország patrónusa. „Legendája szerint alázatból a ludak óljába bújt, hogy püspökké választása elől kitérjen. A ludak azonban zajongásukkal elárulták, így kénytelen volt a püspökséget elvállalni.” (Forrás: Katolikus Lexikon)
A karácsony előtti 40 napos böjtöt megelőző utolsó ünnepnap, rendszeres lakomákat, bálokat és vásárokat tartottak, nagy evés-ivással.
A Márton-napi liba-lakomáról szóló első írásos beszámoló 1171-ből származik. Akkoriban ez inkább azzal volt kapcsolatba hozható, hogy Szent Márton napja jelentette a paraszti év végét, a népszokás ilyenkor zárták le az éves gazdasági munkákat, kezdetét vette a természet téli pihenő időszaka. A cselédek ilyenkor kapták meg évi bérüket és hozzá ráadásként egy libát, mert a szárnyasok nyáron felduzzadt hadát a tél beállta előtt meg kellett tizedelni. (Forrás: martonnap.hu)
A Márton-napi lúdvacsora után „Márton poharával”, vagyis a novemberre éppen kiforrott újborral szokás koccintani. Úgy tartották, a minél több ivással egyre több erőt és egészséget töltenek magukba. A népszokások szerint a sült liba mellcsontjából a téli időjárásra is lehet következtetni: ha a csont barna és rövid, sáros időszakra számíthatunk, ha hosszú és fehér, akkor havas tél vár ránk.