A Győri Egyházmegyei Karitász a Katolikus Karitász támogatását saját forrásaival kiegészítve összesen 1,7 millió forint értékben támogatta egy komáromi férfi lakásának élhetőbbé tételét. Vele beszélgettünk az életében bekövetkezett változásokról.

– Kérem, mutatkozzon be röviden!
– Szabó Zoltán vagyok, jobb kezemet születésem óta korlátozottan tudom használni. Jelenleg betanított munkásként dolgozom egy győri, megváltozott munkaképességűeket foglalkoztató üzemben. Voltam kint a nyílt munkaerőpiacon, de a lehetőségek fokozatosan megszűntek, illetve sajnos működtek az előítéletek: munkára jelentkezéskor amint meglátnak, végzettségeim ellenére elutasítanak. Esélyem sincs, hogy bizonyítsak. Jelenlegi munkám tehát egy kényszerhelyzet eredménye.

Van egy 16 éves fiam, aki nyitott gerinccel született. Ennek eredménye az inkontinencia, és hogy mindennap pelenkázást és beöntést kell végezni. Anyja lemondott róla, így nekem kellett felvállalnom az ő nevelését. Most Tatára jár középiskolába, küzdünk a tanulással.

– Hogyan talált ránk?
– Látva a helyzetünket, egy volt karitász-kolléga ajánlotta a szervezetet. Akkoriban szerencsének gondoltam ezt, ma már isteni gondviselésnek. Elsőként tartósélelmiszer- és utalványos adományt kaptam, majd további támogatási lehetőségek is adódtak.

– Egészen pontosan a Karitász LAK6 és Szép Otthon programjába való bevonással igyekeztünk segíteni…
– Igen. Ez a kis komáromi lakás, ahol élünk, elég régi. A gázkazánt nem tudom használni pénzhiány miatt, a cserépkályha folyamatos táplálást és őrzést igényel, ezért elektromos fűtéssel próbálkoztam, viszont a villamos rendszer annyira elöregedett, hogy bármilyen terhelésre állandóan lecsapta a biztosítékot. Hosszabbítók egybekapcsolásával próbálkoztam, keresve azt a konnektort, ami még működik. A biztosíték szikrázott, a mosógépem rázott. Tavaly év végére eljutottunk az életveszélyes állapotig.
Rokonom, barátom kevés van: egy részük rám se nyitja az ajtót, aki pedig segítene, maga is gondozásra szorul. Ha velem valami történik, a fiam is felügyelet nélkül marad. Annál rosszabb nincs, ha az ember senkihez sem tud fordulni – ezért kerestem meg a Karitászt.

– Ha jól tudom, egyik önkéntesünk további módon is segített…
– Fiam komoly tanulási nehézségekkel küzd, magyar nyelv és irodalomból pótvizsgára kényszerült. Áldás volt számunkra, hogy az egyik karitász-önkéntes a nyári szünetben korrepetálta őt. A pótvizsga végül sikerült neki, amiben komoly szerepe volt ennek. A tanára azt mondta, hogy most kapott még egy félévnyi esélyt.

Nagyon szereti egyébként az informatikát, viszont állapotára való tekintettel felmentést kapott matematikából. Jó esze van, addig remekül tanulta, így viszont nehéz lesz érvényesülnie, mivel fizikai munkát egész életében nem fog tudni végezni. A tét számomra most az, hogy őt úgy tudjam felnevelni, hogy a saját lábára állhasson.

– Mi a helyzet most, szűk egy évvel később?
– Most úgy néz ki a helyzet, hogy minden működik: a teljes villamos rendszert kicserélték, új lámpákat, kapcsolókat és konnektorokat szereltek be, én pedig a szakmunkálatok után lejavítottam és kifestettem. Ez pedig a karitásznak köszönhető: rajtam ennyit még senki sem segített. Azt vallom, hogy ha valaki segítséget vár, akkor magának is nyújtani kell valamit. Örülök, hogy a törekvésemhez a Karitász is hozzátette a támogatást, és ha bármi váratlan történik, van egy kapaszkodó. Nyitottságot, kedvességet, hasznos tanácsokat kaptam, és főleg azt, hogy valaki végre felvállalta az ügyemet. Úgy érzem, csoda történt: bármiben fordultam a Karitászhoz, mindenben igyekeztek segíteni. Nem is tudom megköszönni a Karitásznak…

FRISSÍTÉS: Az interjú elkészítése után szervezetünk egy forrás-átcsoportosítás révén újabb segítséget tudott nyújtani Zoltánnak: a lakás padlóburkolata teljes egészében megújult. A munkálatokat egy jószándékú ismerős segítségével Zoltán végezte, aki az idei karácsonyt remélhetőleg már egy sokkal komfortosabb otthonban ünnepelheti fiával.

Szöveg és fotó: Paksa Balázs / Győri Egyházmegyei Karitász