A Mobilis több mint diákmunka

Fotó: Májer Csaba József
Győr+
2020.01.21. 21:00

A győri Mobilis Interaktív Kiállítási Központ különleges lehetőséget biztosít egyetemi hallgatóknak, akik demonstrátorasszisztensként kapcsolódhatnak be az intézmény programjaiba, az interaktív játszótér használatában segíthetik a látogatókat, kísérleti bemutatókat tarthatnak vagy akár változatos tematikájú születésnapi zsúrokat vezényelhetnek le.

Az élménydús foglalkozások során sokféle területen fejlődhetnek: profi animátorrá válhatnak, elmélyülhetnek a természettudományok világában, fejleszthetik előadói készségüket.

„Azért jöttem a Mobilisbe, mert szeretek gyerekekkel foglalkozni. Itt minden korosztállyal találkozom, rutint szerzek, amit remélem, hogy később jól tudok hasznosítani” – mondta Kulcsár Kinga, aki egyetemi tanulmányai mellett két hónapja dolgozik demonstrátori asszisztensként az interaktív kiállítási központban. A vasvári fiatal a Széchenyi-egyetem Apáczai Csere János Karának harmadéves, tanító szakos hallgatója, s egyelőre nagyon tetszik neki a munka. A rekreáció-egészségfejlesztés szakos, de korábban már óvónői diplomát szerző, egyébként pápai Szedlák Fanni szintén november óta segédkezik az intézményben. „A Mobilisben végzett munka során jól tudom kamatoztatni korábbi tanulmányaimat. Örültem a lehetőségnek” – mosolygott kérdésünkre.

Szedlák Fanni korábbi tanulmányait is kamatoztatni tudja

A Mobilis működésében a kezdetektől nagy szerepet játszanak az Uniwork Iskolaszövetkezeten keresztül foglalkoztatott diákok, akiknek zöme természetesen a Széchenyi-egyetem hallgatója. Rákosi Szabolcs vállalati kapcsolatokért és pályaorientációért felelős vezető kifejtette, hogy a 2018 ősze óta zajló Diáklabor projekt keretében délelőttönként naponta átlagosan hat-hét iskolai csoport vesz részt a természettudományos oktatást kiegészítő programokon a Mobilisben. A diákmunkások feladata a foglalkozást vezető demonstrátorok támogatása, ami kiváló gyakorlati terep például leendő pedagógusok számára. „Nyitott, gyerekszerető, empatikus, türelmes fiatalokat várunk, a Diáklabor foglalkozások során ezek a legfontosabb tulajdonságok. Ha valaki további feladatokra is nyitott, a betanítások során elsajátíthatja azokat a műszaki-természettudományi alapismereteket, amelyek elengedhetetlenek a sikeres munkavégzéshez” – tette hozzá Rákosi Szabolcs.

Rákosi Szabolcs, a Mobilis vállalati kapcsolatokért és pályaorientációért felelős vezetője

Molnár Milán vezető demonstrátor elmondása szerint szinte minden kar hallgatói megtalálhatók a Mobilis demonstrátorai körében, akik sokféle feladatot végezhetnek. A Diáklabor foglalkozásokat követően, délutánonként és szombatonként a tudományos játszótér a fő funkció. Ekkor kísérleti bemutatókat, hétvégén pedig egyedi tematikájú születésnapi zsúrokat is tart az élményközpont. Emellett előfordul, hogy külső helyszínekre települnek ki tudománynépszerűsítő programokkal.

Rákosi Szabolcs úgy látja, a diákok nagyra értékelik, hogy rugalmas a munkaszervezés. „Tisztában vagyunk vele, hogy demonstrátoraink számára tanulmányaik sikeres elvégzése mindennél fontosabb. Ha egy-egy időszakban jobban kell koncentrálniuk az egyetemi elfoglaltságokra, természetesen nem okoz problémát, hogy ritkábban jönnek a Mobilisbe. Demonstrátoraink hétköznap és hétvégén is dolgozhatnak: kinek az egyik, kinek a másik lehet előnyös órarendtől, vizsgáktól függően. Ugyancsak fontos, hogy a Mobilis a campus területén van, így akár a kollégiumból ide lehet sétálni, és még utazási idő és költség sem merül fel” – részletezte a szakember.

Molnár Milán vezető demonstrátor

„A hallgatók azt csinálják, amire annak idején mi is vágytunk, csak ők ezért fizetést kapnak” – fűzte hozzá Molnár Milán, aki a munkával járó további előnyökről is beszélt. „Nálunk általában azok érzik jól magukat, akik egyszerre szeretnének tanulni, fejlődni és pénzt keresni. A Mobilisben végzett munka akár a mindennapi tanulmányokban segíthet, de arra is volt példa, hogy a szakdolgozat-készítésben, afféle mentorként támogattuk a diákokat. Emellett akik hozzánk jönnek, biztonságos környezetben tudják fejleszteni előadói készségüket, ami szinte minden munkakörben fontos lehet, például a mérnököknek is. Volt olyan demonstrátorunk, aki úgy került hozzánk, hogy alig mert a látogatók előtt megszólalni, diákévei végére mégis a legprofibb előadó lett, elképesztő magabiztossággal és humorral. Nem utolsó sorban pedig a Mobilis több mint munkahely, egy olyan közösség, ahova jó tartozni” – ecsetelte.

A demonstrátori kör nyitott, a diákok a [email protected] e-mail címre küldött üzenetben jelezhetik érdeklődésüket.

Hancz Gábor (Széchenyi István Egyetem)

(x)

Kapcsolódó témák: #Mobilis |