A Győri SZC Jedlik Ányos Gépipari és Informatika Technikum és Kollégium tanulója, Lakatos Attila István épületenergetikai felmérőrobotot tervezett és valósított meg, illetve nagy tervei vannak a jövőre nézve is.
Lakatos Attila István, a Győri SZC Jedlik Ányos Gépipari és Informatikai Technikum és Kollégium tanulója több robotot is kifejlesztett és megvalósított a középiskolás évei alatt, és továbbra is több projekten dolgozik.
A 13. évfolyamon tanuló diák 2019 őszén szerzett tudomást a Magyar Innovációs Szövetség által rendezett Országos Tudományos és Innovációs Olimpiáról későbbi mentorától, egy Arduino programozás szakkörön a Mobilisben. Először a 2020/21 -es olimpiára jelentkezett, ahova egy épületenergetikai felmérő robottal nevezett, amit három éven keresztül fejlesztett és látta el frissítésekkel. A 2022/23-ban megrendezett versenyen 3. helyezést ért el, míg a további években megrendezett versenyeken kiemelt dicséretben részesült. A 2023/24 -es versenyen Attila egy olyan robottal nevezett, mely az elektromos járműveknél tudja jelezni az esetleges kigyulladást, itt kiemelte, hogy a robot méretének kialakítása különösen nehéz volt, hiszen az elektromos autók alacsony hasmagassággal rendelkeznek.
Ezen kívül a fiatal tudós részt vett a Neumann Nemzetközi Tehetségkutató Programtermék versenyen, ahol 2020 -ban 4., míg 2021 -ben 5. helyezést ért el, illetve 2022 -ben a Széchenyi István Egyetemen indult a Tudományos Diákköri Konferencián, ahol 2. helyezest ért el, és továbbjutott a 36. Országos Tudományos Diákköri Konferenciára, ahol műszaki tudományi szekcióban részesült különdíjban kiemelkedő munkájáért.
A kiemelkedő és elismert diák a robotjaihoz szükséges alkatrészeket sajátkezűleg tervezte és részben maga is gyártotta le részben 3D nyomtatással. A robotok fejlesztéseit Attila így jellemezte: „Az elkészítéshez szükség volt gépészeti, elektronikai és informatikai készségekre egyaránt. Komoly kihívás volt a különböző elektronikai eszközök összehangolása, valamint a különböző programozási nyelvek használata.”
Az épületenergetikai robotjának ötlete egykori házfelújításuknál jött: „Otthon volt házfelújítás, ezzel kapcsolatban jutott eszembe, hogy az építő szakemberek munkáját nagyban elősegítené egy ilyen robot, ami műveletek utáni ellenőrzésre képes.” Itt még hozzátette, hogy a mérések pontosságának érdekében az eredményeket energetikai auditor segítségével validálta.
Attila elárulta azt is, hogy legújabb robotja a Moduliser egy többféle modullal felszerelhető robot, ami azt jelenti, hogy egy robot más-más modullal más feladatot tud ellátni. A legutóbbi versenyén való részvételhez egy olyan modult fejlesztett ki, amely kifejezetten az autóiparban, illetve más, kapcsolódó szakterületeken nyújthat segítséget, mint akár a katasztrófaelhárítás. Jelenleg ezen robot továbbfejlesztésén dolgozik, és a sorozatgyártáson is gondolkozik.
Nem utolsó sorban a diák beszámolt a 2024 nyáron Londonban eltöltött két hetéről, ahol több mint 80 ország 500 delegáltja közül a Magyar Innovációs Szövetség delegáltjaként vett részt az úgynevezett Londoni Nemzetközi Tudományos Fórumon (London International Youth Science Forum). Itt tudományos előadásokat hallgathattak meg elismert Nobel-díjasoktól, professzoroktól és szakértőktől, illetve tudományos szempontból érdekes kutatóközpontokat is meglátogattak, mint például a McLaren márka technológia központja, illetve a BMW Mini gyárát.
Attila a következőként számolt be erről a rendhagyó látogatásnak a tudományon részben kívül eső részéről: „Természetesen volt lehetőség a várossal és nevezetességeivel való ismerkedésre is. Jómagam buszos városnézés keretében megnéztem a fő látnivalókat, illetve jártam a Buckingham palotában. Az érdeklődőknek volt lehetőségük színházlátogatásra is. Ezentúl sor került számos csapatépítő programra is, ahol a szórakozás mellett közelebbről is megismerkedhettünk egymással. Jóllehet mind az 500 résztvevővel nem sikerült megismerkednem, de sok társammal szerte a világból ma is tartom a kapcsolatot.”
Lakatos Attila István ilyen fiatalon elért eredményei jól mutatják, hogy a kellő kitartással és ambiciózus tervekkel minden cél elérhető. Ezeken a szép versenyeredményeken és a megszerzett nemzeti és nemzetközi kapcsolatain kívül rendelkezik három angol nyelvű, nemzetközileg elismert publikációval a kifejlesztett robotjaival kapcsolatban.
Készítette:
Szédelyi Ábris 11. A, Győri SZC Jedlik Ányos Gépipari és Informatikai Technikum és Kollégium
Támogató tanár: Garami Éva
Az idei a negyedik év, amikor Diáktudósítók anyagai jelennek meg a Győr+ Médiában. Ebben a rovatban saját írásaikat, anyagaikat közöljük, az itt található cikkek nem a Győr+ Média által készített anyagok.