A gyermek a legfontosabb, csodás volt a Bringás Mikulás

P. Csapucha Adrienn Fotó: Ács Tamás
2024.12.05. 16:24

A Hobbikerékpárosok Országos Klubja második alkalommal rendezte meg a Bringás Mikulás Programot azért, hogy így tegyék felejthetetlenné a nagycsaládosok ünnepét. Igazi összefogás eredményeként szívmelengető, meghitt közösségi élményben volt részük kicsiknek és nagyoknak, hála a szervezőknek és támogatóiknak. No meg persze, a meglepetésként érkező Mikulásnak.

A Hobbikerékpárosok Országos Klubja többször, többféleképpen szólítja meg minden évben a kétkerekűek szerelmeseit, ráadásul rendezvényeik egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek, elég ha csak az izgalmas túráikra, vagy a bringás reggelikre gondolunk, sok finomsággal és figyelmességgel fűszerezve. Ez a fajta figyelem pedig az ünnepekhez, az év legszebb időszakához közeledve csak fokozódik.

„Nagyon szeretünk adni, valami jót tenni és nemes kezdeményezések mellé állni. Ezért is döntöttünk úgy már tavaly, hogy elindítjuk a Bringás Mikulás Programot. Felvettük a kapcsolatot a Família Nagycsaládosok Egyesületével, így idén is olyan családokat sikerült megszólítanunk, akiknek nagy örömet okozott az eseményünk megszervezése. Szerencsére nagyon sok jószándékú ember él körülöttünk, így a többi között támogatóink, mint a Vendelin, akik a helyet biztosították, vagy a finom falatokról gondoskodó Pedró Pékség” – nyilatkozta portálunknak Tömböly Tamás.

Az ötletgazda klub elnöke megköszönte mindazok munkáját, akik valamilyen módon segítették a rendezvény sikerét, például a díszítésről gondoskodó Horváthné Zsuzsának és Kökényesi Györgyinek, az adományozó tagoknak, illetve a pénzügyi támogatást nyújtó Máthé Mátyásnak és családjának.

A kellemes decemberi délutánon, a beszédeket követően Sík Frida, zenés interaktív műsorral lepte meg a gyerekeket, a Győri Nemzeti Színház művésze elvarázsolta a megjelenteket. Majd megérkezett a Mikulás, akitől megkapták a névre szóló ajándékaikat a vendégek.

„20 szülő és 30 gyermek mosolya hálálta meg önzetlen tevékenységünket. Számunkra is nagyon meghatóak ezek az alkalmak, felemelő pillanatokkal gazdagodtunk, amihez nincs fogható” – tette hozzá Tömböly Tamás.

Galéria: Ács Tamás