Ez már az ötödik alkalom, hogy a ménfőcsanaki gyerekekhez is megérkezik december 6-án, este a Mikulás. Ezúttal a Bezerédj-kastély udvarára, fényfüzérekkel díszített lovashintóval gurult be a nagyszakállú, akit a gyerekek már nagyon vártak.
“Találkozhatnak vele, énekelhetnek, beszélgethetnek a gyerekek, ráadásul még fotók is készülnek. Az idei évben is több, mint 220-an regisztráltak a városrészből. Nagyon fontosnak tartom azt, hogy minél többet tegyünk azért, hogy Ménfőcsanak egy családbarát városrész legyen, hiszen sok, gyermekes család él itt és az ő igényeiket is próbáljuk minden formában kielégíteni különböző események szervezésével is. Köszönöm, hogy megkeresnek az ötleteikkel az itt élők és várom is.”– számolt be a Győr Plusznak dr. Laczkovits-Takács Tímea, önkormányzati képviselő az esemény főszervezője.
A gyerekek müzlivel, csokoládéval és gyümölccsel töltött csomagot kaptak, amit egyesével vettek át a Mikulástól, aki a legjobban verselő, éneklő gyerekeket extra szaloncukorral is megajándékozta.
Galéria: O. Jakócs Péter