Megerősített kapacitással dolgoznak a Győr-Szol munkatársai az adventi vásárban.
A volt megyeháza előtti tértől a Baross úton, a Széchenyi téren át a Dunakapu térig takarítják a közterületet, és szedik, gyűjtik össze a szemetet. Hétvégenként két műszakban, 6–14 óráig és 13-tól 22 óráig négy-négy dolgozó gondoskodik a belváros tisztaságáról.
A szolgáltató felhívja a figyelmet arra, hogy a faházak környékének tisztán tartása, a szemét összegyűjtése a bérlő, a vállalkozó feladata és nem a Győr-Szol munkatársaié, ők a közterület tisztaságáért, rendjéért felelnek. A faházaknál keletkezett, a saját kereskedelmi tevékenységéből származó hulladékot is a vállalkozónak kell elszállítani a Győr-Szol által biztosított, kijelölt konténerekbe.
A szolgáltató kéri az adventi vásárba látogatókat, hogy a szemetet, a csikket az arra kijelölt hulladékgyűjtő edényekbe – melyekből többet is kihelyeztek – tegyék, ne szórják szét az utcán. Ahhoz, hogy a győri belvárosban kellemesen, meghitten teljen az adventi készülődés, a tisztaság is hozzátartozik, ezért figyeljünk környezetünkre, ne szemeteljünk.
Szintén a témában: