Az idei Győri Könyvszalonra jelent meg Torma Attila „Régi győri szállodák, vendéglők, kávéházak…” című, hiánypótló könyvének második kötete, amely az 1945-től a rendszerváltásig tartó időszakot dolgozza fel. A szerzővel beszélgettünk.

Hogyan zajlott az államosítás a győri vendéglátásban?

Csakúgy, mint más területeken, néha bizony embertelen módon. Szimbolikus helyszínen, Csákány István híres vendéglőjében, a Sárkánylyukban kezdődött meg a folyamat 1949-ben, ahol egyik nap váratlanul megjelentek a végrehajtó bizottság emberei. A fogason megláttak egy felöltőt, és közölték, hogy akkor most lehet öltözködni és elhagyni az épületet, mert innentől kezdve itt minden állami tulajdon. Nem volt pardon. Komoly csapás volt ez a II. világháború után éppen csak újjáéledő győri vendéglátásnak.

Voltak személyes tragédiák is?

Azoktól a vendéglátós családoktól, akik meg tudták oldani a lakhatásukat, az épületet is elvették, a többiek a családjukkal együtt maradhattak valamelyik szobában, megtűrtként a korábbi saját tulajdonukban, de ezt is csak azért, mert háború után elképesztő méreteket öltött a lakáshiány. Idősebb Csákány Istvánból hídőrt csináltak a Rábca-hídnál, de nem járt jobban a mai Virágpiacnál működő korábbi Kilián vendéglő tulajdonosa, Kilián József sem. Neki is mindenét elvették, és a borozóvá átalakított, szintén államosított egykori Lelóczky cukrászdában lett ruhatáros.

Mit lépett erre a vendéglátósszakma?

Tanultak ezekből az esetekből, és ezután több helyütt is már teljesen kiürített üzlethelyiségek és csupasz falak várták az államosítókat. Az étteremtulajdonosok elvitték a konyhafelszerelést és a bútorokat, mentették, ami menthető. Volt is zúgolódás a pártbizottságban, hogy ezek a „tőkések” nem akarják önként, ingyen és bérmentve átadni a termelőeszközeiket. Akarva-akaratlanul a vendéglátósok mutatták meg először a rendszernek, hogy ilyen körülmények között egyszerűen nem lehet élni. Ez a rendkívül nehéz időszak egészen 1956-ig tartott.

Mi változott meg akkor?

Már 1950-ben létrehozták a Győri Vendéglátó Vállalatot, amely még azt is előírta, hogy hányfajta és milyen menü legyen a kínálatban. A nőket is bevonták a termelésbe, az újjáépítés során megismert mozgókonyhákból kialakultak az üzemi étkezdék. Ám a problémák változatlanok maradtak: kevés volt a vendéglő, akadozott az ellátás, és egyre nagyobb lett az elégedetlenség. Ezért 1956-ban engedélyezték a családi kisvendéglők újranyitását. Győrben a Rosta vendéglő helyén nyíló Szarvas családi kisvendéglő volt az első ilyen, a Kossuth utcában.

Ha már itt tartunk: hogyan telt az 1956-os szilveszter Győrben?

A novemberben levert forradalom- és szabadságharc után este tíz és reggel hat óra között továbbra is kijárási tilalom volt érvényben. A vendéglátóhelyek alapesetben este tíz óráig lehettek nyitva, de szilveszter éjjelére hosszabbított nyitvatartást kértek. Az illetékesek ameddig csak tudták, húzták az időt, végül december 30-án jelent meg a határozat, miszerint másnap éjfélkor kell csak bezárni. Persze a vendégeket sem kellett félteni: amikor december 31-én éjfélkor közölték velük, hogy elérkezett a záróra ideje, emlékeztették a felszolgálókat, hogy továbbra is kijárási tilalom van, így sok helyütt egészen reggel hatig maradhattak.

Mi jellemezte a következő évtizedek győri vendéglátását?

A döntéshozók részéről a lassú, de fokozatos enyhítések. 1968-ban országszerte bevezették az úgynevezett gebines rendszert, amely az italforgalom 4, az ételforgalom bevételének pedig a 11 százalékát hagyta a vendéglátóhelyeken, amelyet az ott dolgozók szétoszthattak egymás között, ezáltal érdekeltté tették őket a munkavégzésben. 1977-ben megnyílt az út a magántulajdonú kempingek és panziók előtt, 1982-ben az üzlethelyiségek bérbeadásának elindulásával pedig a győri vendéglátás egyik igen sikeres időszaka kezdődött meg, amely azonban 1990-ben, alig nyolc év múlva újabb fordulóponthoz érkezett.