Advent második vasárnapján a remény lángját gyújtották meg Győrben.
Amint arról beszámoltunk, egy nappal korábban, szombaton este teljesen megtelt érdeklődőkkel a győri belváros, rengetegen voltak kíváncsiak a győri karácsonyi vásárra.
Nem volt ez másképp vasárnap sem, amikor ismét programokkal és hangulatos karácsonyi forgataggal várták az érdeklődőket. Vasárnap délután pedig a hagyományoknak megfelelően ünnepélyesen felkapcsolták a második gyertyát a Széchenyi téren található adventi óriás koszorún.
„Mindenki másért reménykedik, de vannak közös reményeink is, az egyik ilyen a mai világunkban a béke”– hangsúlyozta az ünnepségen Pintér Bence. Győr polgármestere ugyanakkor felhívta rá a figyelmet: a valódi béke őszinteségen, igazságon, és aktív cselekvésen alapul, és nem fog önmagától megvalósulni.
Ezután Tasi Tamás a görögkatolikus egyházközség képviseletében köszöntötte az egybegyűlteket: „Ki ne vágyna arra, hogy több boldogság, megértés és szeretet legyen a világban, de a mi reményünk ennél is fontosabb. Ez a remény arról szól, hogy minden emberi élet fontos, egyszeri és megismételhetetlen érték. A Krisztus ezt a reményt hozza el karácsonykor” – hangsúlyozta Tasi Tamás.
Galéria: MekliZ Fotó