Idén is angyalszárnyat öltöttek a mindennapi hősök, azaz a mentők, tűzoltók, rendőrök és új csatlakozóként a honvédek is. Az új győri mentőállomásra mindenki hozta a saját járművét, amelyet 100 árva vagy szegény sorsú gyerek próbálhatott ki, mellé pedig finom, vagy épp hasznos ajándékokkal érkezett több városi cég is.
Idén is zajlik Győr+ Angyalok kampányunk, amelyben – a Legyél Te is egy gyermek Jézuskája felhívás mellett – egy nagy, közös ajándékkal is készültünk sok olyan gyermek számára, akik nehéz körülmények között, vagy gyermekotthonban élnek.
2022-ben és 2023-ban is nagy sikert aratott a “villogós” nap – az ötlet még 2022-ben fogant meg, hiszen akkor sok kisgyerek rajzolt “nekünk” tűzoltóautót. „Miért nem adunk nekik igazit?” – indult el a beszélgetés szerkesztőségünkben, amikor tanakodtunk. Így vettük fel a kapcsolatot a győri katasztrófavédelmi kirendeltséggel, majd az ötlet továbbfejlődött, és csatlakoztak a megyei rendőrség, valamint a mentőszolgálat munkatársai is.
Akkor a Bagolyvár Gyermekotthonba látogattak ki a “villogósok”, akik olyan élménynapot tartottak az ott élő fiatalok számára, amely maradandó emlékül szolgált szerkesztőségünk számára is. 2023-ban már a győri tűzoltóság látott vendégül 80 gyermeket, a hagyományt pedig idén is folytattuk: ezúttal 100 kis látogatót vittünk el a nemrég elkészült új győri mentőállomásra. „Idén valóban házigazdaként veszünk részt, hisz tavaly a tűzoltóság, idén pedig ránk esett a választás. Ez minden gyereknek egy nagy álma, én úgy gondolom, legalábbis magamból kiindulva, amikor én ilyen kicsi voltam, hogy egy-egy ilyen kéklámpás autóba beülhessek, találkozhassak azokkal az emberekkel, akik ezekkel az autókkal dolgoznak. Karácsony közeledtével így tudunk mi egy kis meglepetést szerezni ezeknek a gyerkőcöknek. Örömmel tettük és reméljük, hogy lesz ennek még folytatása” – mondta Csillag Zoltán, az OMSZ Győr-Moson-Sopron Vármegyei szóvivője.
„Azt érezzük a mindennapokban is, hogy a rendőrséget sajnos csak akkor hívják, hogy ha baj van. Akkor találkoznak legtöbbször velünk az emberek, illetve a gyerekek is. Tavaly is és az előző évben is úgy gondoltuk, hogy mindenképpen szeretnénk örömet szerezni a gyermekeknek, így egy kis ajándékot is hoztunk nekik” – tette hozzá Péczi Krisztina r. századós, a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőrfőkapitányság sajtószóvivője. Dr. Németh Ramóna tűzoltó főhadnagy, a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője úgy fogalmazott: „Idén is nagy örömmel csatlakoztunk a kezdeményezéshez a társszervekkel közösen, hiszen szeretnénk, ha a gyerekek közelebbről is megismernék a hivatásunkat, és nagy örömmel gyűjtötték a kollégák az édességeket a gyermekeknek.”
Galéria: Marcali Gábor
A kezdeményezésbe újoncként csatlakozott a honvédség is. Kurucz Anikó hadnagy, az MH Dánielfy Tibor 205. Légvédelmi Rakétaezred szóvivője azt mondta: örömmel csatlakoztak, hiszen mint katonák, mint emberek érző lelkek, ráadásul anyák, apák, és tudják azt, hogy a gyermekeknek, akik velük találkozhattak, mennyire fontos az, hogy élményt kapjanak, egy kis örömet hozzunk nekik a mindennapjaikba.
Az élmények mellett nem maradtak azonban ajándékok nélkül sem a fiatalok. Partnereink lelkesedése annyira magasra hágott, hogy a gyerekeknél nem fért el a sok ajándék és finomság, amit kaptak. A mentősök plüssökkel és csokival, a tűzoltók édességgel, a honvédek könyvekkel, míg a rendőrség fényvisszaverős sapkával, karkötőkkel, és szintén csokival lepte meg az ifjú látogatókat. A rendkívüli napban segítségünkre volt a Győr-Szol Zrt. is, hiszen ők is édességgel lepték meg a gyerekeket, míg a GYHG szaloncukorral halmozta el a fiatalokat. A látogatás során azonban fáznia sem kellett senkinek, hiszen a Pedró Pékség jóvoltából meleg tea és pogácsa várta a fiatalokat, amelyek kiosztásában a Győr+ szerkesztőségének tagjai vettek részt.
„Egy ilyen alkalommal támogatóként megjelenni nekünk megtiszteltetés” – kezdte Sárkány Péter, a Győr-Szol elnöke. „A nálunk dolgozó 650 dolgozó jókívánságát, áldását hoztuk a gyerekeknek, mellé pedig egy kis aprósággal, mindenkinek édességgel kedveskedtünk” – részletezte a cég elnöke.
Nem először vált Angyallá Nagy Csaba, a GYHG ügyvezetője sem. „Minden évben csatlakozunk a felhíváshoz, idén is szerettünk volna segíteni, így szaloncukrot hoztunk a gyerekeknek” – mondta Nagy Csaba, azonban a GYHG nem csak nekik, hanem a mentősöknek is külön készült, hiszen, mint mondták: mindenki, aki a közúton közlekedik, egy kicsit kolléga.