Orbán Viktor péntek reggel adott interjút a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában. A kormányfő elsőként a háború vonatkozásában a fegyverszünet lehetőségéről beszélt, de szólt a költségvetés tervezetéről is, mely a családokat és a vállalkozásokat is nagyban érinti.
Újabb sebességre kapcsolt a magyar diplomácia, azért, hogy elősegítse a fegyvernyugvást. Orbán Viktor ezért több elnökkel is tárgyalt az elmúlt napokban, de a Vatikánban is látogatást tett. Erről kérdezte elsőként a műsorvezető a kormányfőt. “Erős hetünk volt, s közben a költségvetés is elnyeri végső formáját, a családok és a vállalkozások lassan láthatják milyen is lesz az év. Sok mindent kellett beletaposni ebbe a zsákba. És még nincs vége a hétnek , hiszen szombaton a Sopronig terjedő autópálya szakaszt is át fogjuk adni” – ismertette Orbán. Mint mondta rengeteg a teendő hazai és külföldi “vizeken is”. “Asztalon van egy ajánlat, hogy legalább karácsonykor ne haljon meg senki a frontvonalon. Ha meg tudnak egyezni a felek, akkor lehet tűzszünet az ünnepekben, akkor pedig különösen boldoggá tehetünk családokat, ha fogolycserékre is sor kerülhet. Amit lehetett mi megtettünk. Az egyik fél elfogadta a fegyvernyugvást, a másik fél láthatóan elutasította” – mutatott rá a miniszterelnök. Úgy fogalmazott erőn felül teljesítettek, de egy keresztény kormány vagyunk, így ez az üdvösségünkhöz is hozzájárul, ez a cselekedet tulajdonképpen kötelező volt. “Ezek olyan dimenziói a politikának, amelyeket érdemes szem előtt tartani!”
A kormányfő kiemelte, hogy Európa nagy része háborúpárti, de hazánk a kezdetek óta a béke pártján áll. “A világ sokkal nagyobb változás előtt áll, mint ahogy azt mi gondoljuk!” – nyomatékosította Orbán Viktor. Rámutatott, sok országban szétesett a kormány, így viharos szakaszán vagyunk a tengernek, de amint az amerikai elnök hivatalba lép, úgy nyugodtabb vizekre evezhetünk. “Amerikában repülőrajtot vesz az új adminisztráció, melyek el fogják érni az európai kontinenst, a mi szívünknek is kedves változások jöhetnek!”
A hét egyik legjobb híre, és ez az uniós elnökségünk egyik legnagyobb eredménye, hogy Románia és Bulgária a schengeni övezet része lett, értékelt Orbán Viktor, aki szerint ez az erdélyi magyarok számára is fontos. Úgy fogalmazott, a „viharvert magyar-román kapcsolatok” egyik fénypontja ez, majd arról beszélt, hogy ez a magyar rendőrségnek is jelentős könnyebbség lesz, mert így nem kell annyi rendőrt a magyar-román határra küldeni.
Orbán Viktor a szír elnökkel kapcsolatos magyar álhírek kapcsán felidézte, hogy 2015-ben a Szíriából kiinduló migrációs válságot egy több száz áldozatot követelő terrorhullám követte. “Egy álhírrel bele akarták keverni Magyarországot ebbe a tűzforró konfliktusba, mivel Aszadra jelenleg is vadásznak. Tudnunk kell, kik terjesztették ezt az álhírt, és miért” – hangsúlyozta a kormányfő.
Természetesen a gazdaság és a költségvetés is szóba került a rádióinterjúban. kormányfő szerint érdemes volt békeköltségvetést elfogadni 2025-re, és erre alapozódik a jövő évi büdzsé. Újra erőssé kell tenni a magyar gazdaságot, és a magyar családok megindulhatnak felfelé. Szerinte egy fantasztikus év lesz 2025. Hozzátette, hogy a következő időszakban a munkaadói és munkavállalói megállapodásnak köszönhetően 40 százalékkal nőhetnek a bérek. “Látható az alagút vége, és mindenki úgy érezheti, hogy a munkájának van értelme.“
Till Tamás sajnálatos ügyéről Orbán Viktor kifejtette, hogy minden eltűnt gyereket keresni kell, és soha nem szabad feladni! Minden jogi vitát mellőzve pedig igazságnak lennie kell.
A beszélgetés végén Orbán Viktor rámutatott, hogy a következő időszakban rengeteg új beruházás indul Magyarországon, mely a többi között érinti az autóipart is.