Munkabér, megbecsülés: januártól folytatódik a tanárok és óvónők béremelése!

P. Csapucha Adrienn Illusztráció: Depositphotos
2024.12.14. 10:45

A napokban a Belügyminisztérium közleményben jelentette be, hogy a tanárok és óvónők fizetése január 1-jétől átlagosan újabb 21,2 százalékkal emelkedik. A béremelés 140 ezer köznevelésben dolgozó pedagógust, de a szakképzésben dolgozó oktatókat is érinti. A tanárbéremeléshez szükséges források 88 százalékát a magyar kormány, 12 százalékát az Európai Unió biztosítja. A részletekről Kovács Tamás (Fidesz–KDNP) önkormányzati képviselő számolt be lapunknak.

„Két szempontból is jelentős számomra a javaslat, egyrészt mert egy nagyon fontos kormányzati intézkedésről van szó, másrészt pedig azért, mert pedagógusként fontosnak tartom kollégáim elismerését azért a munkáért, amit a mindennapokban a fiatalok magas színvonalú oktatásáért nyújtanak. A 2025-ös béremelésre a kormány 339 milliárd forintot biztosít a céltartalékban. A javaslat értelmében a pályakezdő gyakornokok bére 2025-ben 640.900 forintra emelkedik, de az egyes fokozatokhoz tartozó sávhatárok is emelkednek” – emelte ki Kovács Tamás. Az önkormányzati képviselő egyúttal rámutatott, hogy a mesterfokozat megléte továbbra is plusz 2 százalékos, egyes kiemelt tantárgyak tanítása a már 2024-ben is biztosított plusz 4 százalék helyett 2025-ben már plusz 7 százalékkal magasabb illetményt eredményez.

„A teljesítménybérezés miatt azok is jól járnak, akik többet tesznek a fiatalokért, nagyobb mértékben emelkedik a fizetése például azoknak is, akik hátrányos helyzetű gyermekekkel foglalkoznak, hiszen a bérrel párhuzamosan nő az esélyteremtési illetményrész mértéke. A kormány vállalása alapján a tanárok átlagbérének 2024-ben a diplomás átlagbér 71,8 százalékát kell elérnie, 2025-ben pedig a 80 százalékát” – zárta beszélgetésünket Kovács Tamás.

Illusztráció: Depositphotos

Kapcsolódó témák: #béremelés | #kormányzat | #óvónő | #pedagógus |