A szilveszter egyeseknek fesztiválhangulatot jelent, azonban vannak, akik ilyenkor a kedvenceikért aggódnak a tűzijátékok miatt. Győrben ugyan évek óta nincs városi „durrogtatás”, de a lakosság előszeretettel választja a hangos ünneplést, ami a kedvenceinkre is erős hatással van.
„Ezt az egy napot ki lehet bírni” – legtöbbször ezzel a mondattal nyugtatják a tűzijáték ellen ágálókat a pirotechnika lelkes használói az év utolsó napján. Bár a jelenleg érvényben lévő jogszabályok szerint csak december 31-én 18 óra és január 1-jén 6 óra között engedélyezett ezeknek az eszközöknek a működtetése, már napokkal korábban megkezdődnek a próbalövések. Míg az emberi fül 20 és 20.000 hertz közötti rezgéstartományban érzékeli a hangokat, addig a kutyák 50 ezer Hz, a macskák 100 ezer Hz frekvenciát hallanak. Ebből következik, hogy mi csupán összerezzenünk egy-egy durranás miatt, a kisállataink érzékeire sokkal erősebb stresszt gyakorol minden egyes hanghatás. Az állattartók ezért jó, ha a kritikus időszakokban bezárják kedvenceiket, de előfordul, hogy ez sem elég.
Népszerű a gazdik körében a „nyugicsomó”, a felkötött szövet olyan pontokon érinti a kisállat testét, ami biztonságérzetet nyújt számára. Királyfi Péter, Győr Megyei Jogú Város állatvédelmi referense úgy véli, ahogyan a félelem, úgy a nyugalom is átragad az emberről az állatra. „A kutyák szaglása a mai kutatások szerint százezerszer jobb lehet, mint az emberé, több millió illatanyagot tudnak rögzíteni, és felismerni, akár évek elteltével is. Mihelyt mi nyugodtak vagyunk, egészen más a kipárolgásunk, és ezt a kutya érzi. Kicsit futurisztikusan hangzik ugyan, de emiatt lehet ezeknek nyugtató hatása.”
Királyfi Péter ajánlja, hogy sötétítsünk be és az ablakokat is tartsuk zárva a tűzijátékozás idejére. Ha az állat viselkedése megváltozik (gubbaszt, nyálzik, sír), szükségessé válhat a kemikáliák alkalmazása. Az állatvédelmi referens felhívta a figyelmet arra, hogy ezeket kizárólag az állatorvos ajánlásával lehet alkalmazni. A tabletta és paszta formában is kapható szerek mellett kiemelten fontos a megfelelő mennyiségű ivóvíz biztosítása.
A legnagyobb elővigyázatosság ellenére is előfordul, hogy a kutya elszökik. Városunkban évek óta kiválóan funkcionálnak a közösségi oldalak posztjai, de a Szurkolók az Állatokért Győr Állatvédelmi Alapítvány is tart szilveszteri ügyeletet az elveszett kisállatok megsegítésére. Kocsis Balázs, a győri szervezet alapítója és önkéntes csapata nyolc napon keresztül állt készenlétben a tavalyi szilvesztert megelőző és követő napokban. A nyolcadik éve megszervezett ügyelet számos kisállat életét megmentette már, legutóbb 71 esetben pattantak autóba a felelőtlen vagy szerencsétlen kutyatulajdonosok miatt, és akadt olyan eset is, amikor már csak a kisállat élettelen testét tudták lehúzni az útról.
Az alapító kiemelte, hogy hálásak mindenkinek, akik megosztásokkal és információkkal segítik a munkájukat, de mint mondja: „A legeslegnagyobb hálánk azoknak jár, akik nem mennek el egy kóbor állat mellett, nem zavarják el a portájukba betévedt, rémült kutyusokat, mert tudják, hogy az az életükbe kerülhet!” A bejelentéseket a saját közösségi oldalunkon várják és egy telefonszámot is közzétesznek majd, amit éjjel-nappal lehet hívni.
Kocsis Balázs aláhúzta, hogy a segítségkérést ugyan olyan pontosan kell megfogalmazni, mintha mentőt hívnánk: nagyon fontos a helyszín egyértelmű meghatározása és minden körülmény, vagy adat átadása, mivel a gyorsaság kulcsfontosságú tényező, ha rémült, menekülő állatokról van szó.
A Szurkolók a sűrű ünnepi időszak gördülékeny áthidalása érdekében szívesen látnak mindenkit, aki csatlakozna hozzájuk a szilveszteri ügyeletre. A legnagyobb segítséget azok jelentik, akik gépjárművel rendelkeznek és azonnal a bejelentett helyszínre tudnak sietni, de az ideiglenes befogadókra is nagy szükségük van. Az ügyeleti időszakban egy irányító bázist fognak üzemeltetni, ahol minden információ összefut. Kocsis Balázs szerint a legegyszerűbb eset, amikor a kutyák zárt helyre futnak be, vagy a megtaláló pórázra teszi és tudják értesíteni chipolvasás után a tulajdonost. „Nehezebb az, amikor nincs meg a gazda, esetleg épp bulizik valahol és csak napok múlva észleli, hogy elveszett a kutya” – mondta el az alapító. Érdemes tehát megjegyezni a Szurkolók az Állatokért Győr Állatvédelmi Alapítvány Facebook-oldalát észben tartani, ezen keresztül lehet a leggyorsabban segítséget kérni vagy nyújtani.
A Juice vendége volt Kocsis Balázs, az adás már visszahallgatható itt: