Kezdi kinőni Győrt a Boogiefeszt, de erre is van megoldás!

Havassy Anna Katalin Fotó: Erdélyi Ákos, Pintér Ádám, NoKo Fotó-Tölgyesi Norbert
2024.12.19. 18:26

Megszokott, hogy hatalmas sikerrel zajlik az év végi Boogiefeszt Győrben, amely Dániel Balázs, azaz Mr. Firehand nevével fémjelzett. Tizenhat éve tart már a boogie-varázslat, s most úgy tűnik, egy kicsit ki kell tágítani a határokat: irány az ország több pontja! Ám most, hogy már mindenki kifújta magát, elevenítsük fel az idei fesztivál kulisszatitkait!

A közönségnek is kellett egy kis idő, hogy feldolgozza az élményt, akár csak Dániel Balázsnak. Hiszen a 16. Boogiefeszt – Győri Nemzetközi Boogie Woogie Fesztivál talán minden eddiginél grandiózusabb volt a maga két napjával. Persze csak a közönségnek tartott két napig, Mr. Firehand szinte kerek egy éven át szervezi a nevével és triójával egybeforrt győri boogie ünnepet.

Tavaly a jubileumi Boogiefeszt először „költözött” be a Győri Nemzeti Színházba és csupa pozitív visszajelzést kaptuk a helyszínt illetően a zenésztársaktól és a közönségtől egyaránt. Úgy érzem, új otthonra leltünk, s ezt erősítette meg a 2024-es Boogiefeszt is.” – kezdte Dániel Balázs, aki azt is elmondta, hogy a szombati dupla koncert előtti Welcome Boogie Party is új helyszínen, a Bridge Klub-ban kapott helyet; sőt, az Afterparty is változott: a színház csillárszintjén zárták le a boogie-napokat.

Fotó: Pintér Ádám

Jól sikerült a pénteki hangolódás, szerintem mindenki jól érezte magát. Fergeteges volt a hangulat, amiről a boogies csapat és a Tom White and the Mad Circus gondoskodott, szóval rockabillyből sem volt hiány. A buli első felében a fesztivál hazai és külföldi vendégei mutatkoztak be, akikkel együtt zenéltünk. Este igyekeztünk azért mielőbb ágyba kerülni, hiszen a másnapi dupla koncert fő zenei vonalát mi adtuk.”

A november 30-án sorra kerülő dupla koncert napján a technika már reggel 7-től dolgozott a Győri Nemzeti Színházban, Balázs 8 óra körül érkezett. A beállás folyamatosan zajlott, a rengeteg vendég fellépőt pontos időrend szerint osztotta be a mindent mindig precízen megtervező Mr. Firehand. Egyébként Balázs még arra is figyelt, hogy a szállást a színház közelébe foglalja le a művészeknek, szóval tényleg minden a helyén volt.

Fotó: Erdélyi Ákos

„A délutáni kezdés előtt volt még egy nagyon fontos feladat: a zongorám behangolása. A zongorahúrokra nagy hatással van a hőmérséklet és a fények is, így azért hogy tökéletesen szóljon, fontos a precíz hangolás.” – tudtuk meg ezt is, ahogy arról is szó esett, hogy a színház jól ismert ügyelője, Karácsony Szilveszter külön kiemelte Balázséknak: a Boogiefeszt azért is remek, mert sok olyan embert bevonzott a színházba, akik egyébként nem járnak oda. Ennek egyébként az is lehet az oka, hogy az évente egyszer megtartott boogie-ünnepre szerte az országból, sőt, még határainkon túlról is érkeznek vendégek, így a turisztikai értéke sem elhanyagolható.

„Tulajdonképpen a beállás alatt is eljátsszuk az egész műsort, így a délutáni koncert az első, de mégsem a legelső.” – mondta nevetve a kiváló muzsikus, majd azt is elmesélte, hogy a délutáni fellépés során mindig egy kicsit koncentráltabbak, jobban figyelnek, hogy minden lépés az előre eltervezett módon jöjjön ki. Ám mivel a boogie-woogie egy improvizatív műfaj, így mindig van tere a spontaneitásnak is. Viszont ami a lényeg: az energiák hihetetlen erővel dolgoznak a színpadon, s ezt a közönség is érzi. Könnyen valóra válik tehát az egymásra találás, aminek egy fergeteges zenei utazás lesz az eredménye.

Fotó: Erdélyi Ákos

A két koncert között körülbelül egy órányi szünete volt a zenészeknek, ami kiváló alkalom volt arra, hogy egy kicsit falatozzanak, s átbeszéljék az első előadás tapasztalatait.

„Jó ilyenkor egy kicsit beszélgetni, de nekem kell egy kis elvonulás is, hogy újra teljesen ráhangolódjak a műsorra, ami egyébként teljesen új volt: ezt így még soha sehol sem játszotta a Dániel Balázs Trió. A nemrég bemutatott új klip, a Boogie In The City is felcsendült a koncerten: mi játszottuk a dalt, a kivetítőn pedig a nézők láthatták a videót. Szerintem ez is különleges pillanata volt az előadásnak. Ahogy jó visszaemlékezni a Star Wars egyvelegre, vagy a Disney filmek világából hozott Herculesre is, de említhetem a Queen feldolgozást is, a Crazy Little Thing Called Love című dalból.”

A koncerten egyébként ismét felejthetetlen élményt nyújtott Pleszkán Écska, aki régóta rendszeres vendége a triónak. A meglepetés akrobatikus rock and roll táncosok sokszor még a zenészeket is meglepték, olyan fergeteges produkciót nyújtottak. Nagy tapsot kapott Jörg Hegemann és Edwin Kimmler is. Utóbbi egyébként három hangszeren is virtuózan játszik: gitározik, zongorázik és szájharmonikázik. A Friends Big Band zenészei a rájuk jellegzetes hangzást ötvözték a boogie-woogieval, a CandyMen Duo pedig a hamisíthatatlan rockabillyt varázsolta a színpadra. A legnagyobb tapsot talán Ben Holder kapta, aki ördögi módon bánik a hegedűjével, s emellett még énekel is. Na meg persze az ízig-vérig győri Dániel Balázs Trió (Dániel Balázs – zongora, Koch Barnabás – dob, Zink Ferenc – bőgő), ám erről a főhős szerényen hallgatott…

Fotó: Erdélyi Ákos

A koncert utáni afterpartyn sokan mondták már, s azóta is hallok ilyen visszajelzéseket, hogy eddig ez a Boogiefeszt volt zeneileg a legszínesebb mind közül. Ennek nagyon örülök, hiszen amellett, hogy meg kell tartani az eredeti indíttatást, mindig meg kell egy kicsit újulni. Van igény ezekre a koncertekre, a dupla – lépcsőjegyekkel kiegészített – teltház is ezt mutatja…” – összegezte Balázs, s valóban, a győri boogie-varázslatra hatalmas az igény. Ha három koncertet tartanának, akkor háromszor töltenék meg a Győri Nemzeti Színházat. Viszont Dániel Balázsék sokkal jobbat gondoltak:

Hallgatva az igényekre és persze érezve a szeretetet, szeretnénk egy kicsit kimozdulni Győrből és több nagyvárosba is elvinni a fesztiválból egy nagyobb szeletet. Szóval több Boogie Show is vár ránk 2025-ben. Ami biztos, hogy megyünk Budapestre, Felsőörsre és Debrecenbe is. Nagyon várjuk már ezeket a koncerteket is, meg persze hamarosan neki kell állni szervezni a 17. Boogiefesztet is! Természetesen a győri Boogiefesztek maradnak, ennek már sok éves hagyománya van. Ám most még pezseg bennünk az idei fesztivál sikere, és a karácsonyi boogie-woogie dallamok, amelyekkel kívánunk mindenkinek nagyon boldog ünnepeket!” – zárta Dániel Balázs győri virtuóz boogie-woogie zongorista.

Galéria: Erdélyi Ákos, Pintér Ádám, NoKo Fotó-Tölgyesi Norbert

Kapcsolódó témák: #Dániel Balázs | #koncert | #zene |