Mit tehet a művész, és mit tehet a művészet? Képes-e valamennyire átalakítani az őt körülvevő világot? Elvezeti-e az embert önfelfedező utakra? El tud-e sodorni önmagával? Hoz-e életörömet, megmutatja-e a boldogság, vagy éppen a fájdalom árnyalatait? Jobbá leszünk-e tőle, vagy csak átmenetileg felejteti a rosszat, szembesít vagy eltakar? Leszünk általa a Nap szerettei? Túlélheti a művész a saját művészetét?

A kérdést így senki nem teszi fel. Mégis, valahol a szavak legmélyén, erről is szólt a Győri Balett Filter című beszélgetősorozatának első része, amelyen legendás táncosaink, őket megörökítő fotóművészek és újságírók beszélgettek közönség előtt.

És rádöbbentünk arra, hogy az ülve, tánckoreográfia, jelmez, díszlet, fény és zene nélkül megszólalóknak – Adyval szólva – ismét bámész rabjai lettünk. Mert sugároznak, gyönyörűek, és mert hitelesek.

Sebestyén Bálint örökös tag imponáló érdeklődéssel készült fel mindenki sorsából, empatikusan, bulvársapkát nélkülöző tiszta stílusában bírta szóra a táncosokat.

Bombicz Barbara most is fenséges, Ströck Barbara mosolyával kecsesen átlibben fölöttünk, Pátkai Balázs maga a teremtő férfierő. Az együttest kezdő győri lépésük óta objektívvel követő fotós, Bánkuti Gábor tekintete most is kameráz, válogat jó és rossz jelenetek között.

Megtudjuk, hogy Bombicz Barbara a színpad után festővásznon teljesíti ki tehetségét. Ströck Barbara mindhalálig tanít, még a korcsolyázóknak is tart száraz edzéseket, Pátkai Balázs a művészetben a táncot szerette, nem akar koreografálni, tanítani. Sikeres személyi edző lett.

Sebestyén Bálint tanít, kedves derűvel, mint Móricz Nyilas Misije, úton-útfélen a mindhalálig való jóságra. Bánkuti fotóz, szerkeszt, klasszikusan korszerű vizuális művész.

Szövődnek az igaz mesék, kimerészkednek a régi, kedves titkok és a halálos találkozások. Intelligens, okos szavak. Inspirál a hely szelleme, a balett próbaterme, ahol teázás utáni meglepetés a Győri Balett első premierjének, A Nap szeretteinek levetítése. A szabadság éltető Napkorongja viszontszerettet.

Jó volt ez a másfél óra. Megtisztelt meghívottként éreztem át megint, hogy a művészet titka mindig a művész minősége.