Karácsony a csodák ideje, s hogy ez mennyire igaz, azt Ambrus Mónika tizenkilenc éve maga is megtapasztalhatta.

A 2005. év szentestéjét követő éjszaka eseményei örökre a szívébe vésődtek. Az egygyermekes kis család bővülés előtt állt, az édesanya ikreket várt. Mivel mindenki hetekkel korábbi szülést jósolt, már december elején felkészült a babák érkezésére. Ám ők a statisztikát felülírva, megvárták a szentestét. Amíg a család egyik része az éjféli misén volt, Mónikának elfolyt a magzatvize.

Mire férjével beért a szülészetre, ott már az édesapa legjobb barátja várta őket, aki azonnal a kórházba sietett, hogy világra segítse a kicsiket. Nagyon fontos dologban kellett döntést hozniuk. Az egyik magzat farfekvése miatt az orvos császármetszést javasolt, Mónika viszont természetes módon szeretett volna szülni, de a doktort hallva elbizonytalanodott.

„Ekkor a férjem letett elém egy fotót, amely a rodoszi utazásunkon készült. Gyönyörű ikont ábrázolt, a Szűzanyát a kisdeddel. Emlékeztetett rá – mert én közben teljesen elfelejtettem –, hogy karácsony éjszakája van és én szülni fogok, akárcsak Mária azon a 2005 évvel ezelőtti éjen. Ez a tudat óriási erőt adott. A természetes út mellett döntöttem és nem bántam meg, mert a három szülésem közül ez lett a legszebb. Hajnali öt órára kibújt Tituszka, majd tíz percre rá követte őt Illéske. A veszély ellenére két egészséges kisfiam született. Reggel a férjem és orvos barátunk első útja a templomba vezetett hálát adni. Azon már meg sem lepődtek, hogy aznap a szentírási szövegben Titusz és Illés neve is elhangzott. A családunkban azóta még különlegesebb ünnep a karácsony, hiszen velünk is megtörtént a csoda.”