Különleges és megható eseményre volt hivatalos Győr+ Média január 9-én este a Győri Mentőállomásra: Gellér Éva mentőtiszt a majd 40 éves hivatásának utolsó szolgálatát töltötte. Bajtársai búcsúztatták csupán a munkahelyéről, hiszen a mentők nagy családjának továbbra is szeretett és megbecsült tagja marad, elhivatottsága és alázata pedig örök példa az életmentők között.
Szerecsenybe szólította az utolsó riasztás Gellér Éva mentőtisztet, míg bajtársai meghatottsággal vegyes izgalommal készültek a meglepetésre a Győri Mentőállomáson. A majd negyven évnyi szolgálat hosszú idő, különösen egy ilyen testet és lelket próbára tevő hivatásban. Mert az életmentés még csak véletlenül sem munka, főleg ennyi időn keresztül.
Gellér Éva annak idején pedig határozottan tudta, hogy mentőtiszt szeretne lenni, így háromévnyi baleseti sebészeti munka után Budapest felé vette az irányt, hogy valóra váltsa álmát. Padtársa az iskolában pedig nem más volt, mint Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője, aki személyesen is részt vett a mai eseményen. A Győr+ Média még azelőtt kérdezte, hogy az ünnepelt megérkezett volna:
„Aki ezt a hivatást választja, az egy második családot is választ! Gellér bajtársnőre jól emlékszem, amikor az Országos Mentőszolgálat kötelékébe egy vidám, fiatal kislányként belépett, ám már akkor nagyon elkötelezett és elszánt volt. Elvégezte a mentőtiszti főiskolát – ahol padtársam volt – majd kivonuló szolgálatosként és mentésirányítóként is dolgozott. Nem is tudom, hány ezer, vagy tízezer ember életét változtatta meg egy picit, vagy nagyon az elmúlt évtizedek alatt! Ezek az emberek a családtagjaikkal és a szeretteikkel mind hálás szívvel gondolnak Évára, akinek remélem hosszú-hosszú, boldog nyugdíjas évei következnek. Hoztam neki egy 2025-ös mentős naptárt, amelynek az elejére ráírtam, hogy „Velünk maradsz!”, s ez valóban így van. Szerintem nehéz lesz nélkülünk élnie, biztos, hogy be fog járni közénk, és a gondolataiban, a szívében mindig is ott leszünk!” – mondta mosolyogva Győrfi Pál, mialatt a nagy tárgyalóteremben Fogarasi Zoltán vármegyei vezető mentőtiszt vezetésével a Győri Mentőállomás dolgozói izgatottan várták Éva megérkezését, akinek szemében a meghatottság azonnal könnyeket csalt, amint belépett.
Fogarasi Zoltán elsőként a Juhász János, nyugállományú gépkocsivezető által alapított Arany Nysa Díjat adta át egy levél kíséretében. Az aranyozott Nysa mentőautó makettet látva gondolatban szinte megelevenedett Fliegauf Judit, a Mentőautó árnyékában című könyvének borítója, amelyen szintén egy ilyen, a hőskorból származó autó látható. A sok-sok megörökített történet csak úgy pergett a lelki szemeink előtt, amelyekhez hasonlókat egészen biztosan Gellér Éva is átélt: örömtől és győzelemtől, bánattól és vereségtől, s bizony sokszor a fáradtságtól is könnyezve. Mert a mentőtisztek valódi harcosok, akik legtöbbször az idővel, és gyakran a halállal viaskodnak. Éva egy sokáig férfias hivatásban, a mentőzésben állta meg a helyét, nap mint nap, majdnem negyven esztendőn keresztül.
Utóbbi tényt Fogarasi Zoltán is megerősítette, hiszen a 90-es években a vonulós mentősök 95 százaléka férfi volt. „A férfi mentősök zárt világába téged pillanatok alatt befogadtak!” – fordult Évához, majd így folytatta a bajtársaknak is mesélve: „Nagyon szerettük őt, s ő is szeretett bennünket! Az az ambíció, az a lelkesedés, az az öröm, amely minden egyes szolgálatában kísérte, nagyon sok közös élményt adott pluszban. Ám egyszer mindennek vége kell legyen, s ez a mai nap valamilyen szinten most egy korszakot lezár. Nagyon büszke vagyok rá, hogy itt nálunk, ebben a körben köszönhetjük meg azt a munkát, amit értünk és a betegekért tettél!” – ölelte meg szeretettel kollegináját.
Gellér Éva meghatottan, ám határozottan fogadta a kedves szavakat, az ajándékokat, s bajtársainak őszintén elmondta: „Rossz volt az az érzés, hogy annak idején nem kezdhettem el itt, a szülővárosomban dolgozni. Ám hálás vagyok mindenkinek, akikkel együtt dolgoztam, mert annyi szakmai tudást kaptam, amelyek segítségével sikerült megvalósítanom az álmomat. A legnagyobb boldogsággal pedig az tölt el, hogy most olyan közösségből mehetek nyugdíjba, amelyre azt mondhatom, hogy le a kalappal minden tagja előtt! Nagyon köszönöm, hogy befogadtatok! Azt is köszönöm, hogy dolgozhattam veletek. Emberileg, erkölcsileg, szakmailag magasan a legjobbak vagytok! Maradjatok mindig ilyenek!
Fájó szívvel búcsúzom, mert egy nagyon jó társaságot ismertem meg és nagyon fogtok hiányozni! Roppant boldog vagyok, hogy a nyugdíjas éveim előtti időszakot köztetek tölthettem el. Köszönöm szépen a barátságunkat, és remélem sikerül, hogy nyugdíj mellett egy pár órát még kocsizni visszajöjjek. Köszönöm, hogy részesei lehettem az életeteknek, hálát adok a jó Istennek ezért. Édesanyám ott fent is biztosan így gondolja. A szívemben maradtok mindig!” – mondta könnyek között az ország egyik első női mentőtisztje, aki életét mások szolgálatának szentelte, majd a Győri Mentőállomás udvarán a bajtársakkal közösen egy fát is elültetett, amely azt a kitartást, egyenességet és megújulni tudást is hivatott képviselni, amely Gellér Éva pályafutására mindig is jellemző volt.
A búcsúztató záró mozzanataként az állomás valamennyi szolgálati járműve egyszerre kapcsolta be a fényhídját és a szirénáját, ezzel tisztelegve egy igaz bajtárs, egy hatalmas szívű nagy harcos, Gellér Éva mentőtiszt előtt, akinek életútja és elhivatottsága példaként szolgálhat minden életmentő előtt.
Galéria: Ács Tamás