Nem tudom, igaza van-e Fredrik Backman svéd újságírónak, aki szerint „Eljön az új év, ami sosem jelent annyit, mint amennyit az ember gondol, kivéve, ha naptárárus.” Az újévi várakozás és az elhatározás általában tényleg mindig nagyobb, mint amennyit megvalósítunk belőle. Az évkezdet fogadkozási pont. Azt mondjuk, hogy a következő évben leszokunk a cigarettáról, leadjuk fölösleges kilóinkat, egészségesen élünk. Aztán többnyire minden marad a régiben.

És őszintén szólva általában nem is nagyon zavar bennünket, ha nincsenek bennünk és körülöttünk nagyobb változások. Ha viszont elkezd visszahülyülni a világ, vagy új, közveszélyes hóbortokat teremt, akkor lábunk alatt meginog a Föld. A változásokat többnyire a remény, vagy éppen a félelem kíséri. Nem jó tehát a bizonytalanság, de a maradi változatlanság sem boldogít.

Nincs jó helyzetben a világ. Meg kellene menteni utódainknak élhető bolygóként a Földet. Valamit kezdeni kell a világ más tájáról nekivágó tízmilliók és befogadóik sorsával, mert ez eddig nem jól sikerült. Sok a súlyos kérdés: hogyan gyógyul meg a világon mindenütt – még Németországban is – az oxigén után kapkodó egészségügy, ki fogja ápolni az öregeinket. Meddig tart és hogy végződik a háború. Ezek a gondok a világ egészét érintik, s ha nincsenek életképes válaszai, akkor a nagyotmondók és szélsőségesek törnek előre.

Ilyen bizonytalan helyzetben a sikeres nagyvárosok lehetőségei is megcsappanhatnak. Ennek ellenére lehetünk bizakodóak. Vannak saját sikermintáink, fölhalmozott tudásunk, és ennek intézményesített hátterei. Van szakképzett munkaerőnk, az ipar mellett a szolgáltatás és az idegenforgalom is sok lehetőséget rejt. Szellemi tartalékaink feltárásával, a tudásiparral, normális politikai együttműködéssel fejlődési esélyeink nemcsak megmaradnak, hanem nőhetnek is. Sok sikert, Győrt! Megérdemeljük, de ingyen nem adják.