Ha barátságosnak mutatjuk a gyermeknek a világot és benne a kortársait, akkor kiegyensúlyozott, kíváncsi és boldog gyermeket nevelhetünk, aki később nyitott, önmagát és másokat elfogadó, együttműködésre képes társasági felnőtté válhat – mondta Benczéné Tímár Irén pszichológus annak kapcsán, hogyan segíthet a szülő a függetlenedés néha rögös útján.

A babavárás hónapjai egy nő számára a legkülönlegesebbek, de az anya és a gyermeke közötti szoros kapocs a köldökzsinór elvágásával sem szűnik meg. A kapcsolatnak később az apa és kedvező esetben a nagyszülők is részévé válnak. A család a gyermeket arra neveli, hogy felnőve magabiztosan a saját útját járja, s hogy majd értéket tudjon közvetíteni saját gyermekének.

A folyamat egyik alapvető része, hogyan képes a gyermek beilleszkedni az életkorának megfelelő társaságba. Kisgyermekkorban a mozgás és a beszéd egyre magabiztosabbá válik, ilyenkor a testi és lelki fejlődés teszi lehetővé, hogy intenzívebbé váljon a szülőktől való függetlenedés is.

Benczéné Tímár Irén szerint jó, ha a gyerekek egy-másfél éves korban kapcsolatba kerülnek a kortársakkal, igaz, ekkor még inkább csak egymást figyelik, és nem együtt játszanak, de már elkezdik tanulni, hogyan viselkedjenek másokkal. Ebben a szülő segít, aki következetességgel, játékossággal, időt hagyva az alkalmazkodásra és tanulásra, mintát és elvárt normát ad.

Fontos, hogy mit tanít a szülő olyan helyzetekben, amikor a gyerek választások és döntések sorozatával kerül szembe. Ebben a korban kell megtanulni megvédeni a saját dolgait, tiszteletben tartania a másét, és ekkor már az együttműködés folyamatát is tanulja, valójában a közösségi érzés kialakulásának alapját szerzi meg.

A pszichológus kiemelte, hogy azok a kisgyermekek, akik nem tanulták meg családi környezetben a viselkedési normákat, megszenvedhetik a közösségekbe kerülést.

A bölcsődés vagy óvodás gyermek akkor tud társaival először egymás mellett, majd később egymással játszani, ha biztonságban érzi magát. Tiszteletben tartva saját tempóját, vérmérsékletét, időt hagyva az ismerkedésre, feloldódásra, a gyermek mondhatni „átzsilipelődik”. Egyénisége válogatja, kinél milyen határozottság és türelem kell, hogy elsajátítsa a társadalmi normákat, ismereteket, hogyan lesz képes egyre jobban elkülöníteni saját személyiségét a társakétól, hogyan szembesül azzal, hogy másoknak az övéitől eltérő szokásaik, viselkedésük, érzelemviláguk van. Nagyon fontos a kisgyermek fejlődésében, hogy az érzelmeket megértse, és tudnia kell kontrollálni is a saját érzelmi megnyilatkozásait. Ezt is a szülői példa segíti, továbbá az, hogy milyen válaszokat kap családjában saját megnyilvánulásaira. A gyermeki viselkedésre adott szülői választól függ majd, hogy a gyermek később milyen eszközökhöz folyamodik a társas viselkedésben.

Hároméves kor után a „féltett kincs” kikerül a biztonságos otthoni közegből és több időt tölt a kortársaival és az óvó nénikkel. Az elengedés ilyenkor nem csak a gyermeknek, hanem a szülőnek is nehéz, ilyenkor derül ki igazán, mennyire tudtuk felkészíteni a leválásra.

„Apránként tanulnak mindent, türelemmel, biztatással, viselkedési mintával segítjük a gyerekeket, hogy leküzdjék a különbözőség és az ismeretlen vagy a számára még kiismerhetetlen okozta félelmet, hiszen ez a félelem könnyen tartóssá válhat, és a jövőben agresszív viselkedést vagy kapcsolatteremtési nehézséget okozhat” – emelte ki a pszichológus.

Hozzátette: „az agresszív viselkedésre adott szülői fizikai bántalmazás nem csökkenti, inkább növeli a későbbi agresszivitást. Ha a szülő türelmes és támogató, ha elmagyarázza a helyzetet, a gyereke képes lesz megérteni a saját belső, érzelmekkel teli világának a működését.”