Azt mondja, a jó tervezők egy-egy tárgy, épület tervezésekor teljes életciklusban gondolkodnak. Arra is figyelnek, hogy azokat milyen módon lehet hasznosítani, ha kell, újrahasznosítani. Biztosítható-e így is egyfajta körforgás? Mennyire károsítják ezek a tárgyak, beépített anyagok a környezetet, veszélyeztetik-e a használóikat? Ezért aztán a jó tervezők néha nemet is tudnak mondani. Géczy Nóra építész-tervezőművésszel most megjelent új könyvéről beszélgettünk.
„A tervezés felelősség. Ha húzunk egy szerkesztővonalat, annak súlya van. Szociális, morális, kulturális értelemben egyaránt. Amikor a megrendelők azt kérik tőlünk, hogy „csak rajzoljunk valamit”, talán végig sem gondolják, hogy milyen szerteágazó tevékenységet végez egy tervező. Meg kell ismernie magát az embert, a szükségleteit, tisztában kell lennie azzal, hogyan fejezhetjük ki önmagunkat a terek által, és hogyan módosíthatja lakókörnyezetünk az életünket. Akár rendkívüli érzelmek is kapcsolódhatnak egy-egy épülethez, hatással lehetnek viselkedésünkre, hangulatunkra, kommunikációnkra. A terekkel még hiedelmeket is kelthetünk, és ez már a tervezés kulturális felelőssége is” – vallja Géczy Nóra.
A Széchenyi István Egyetem oktatójának most megjelent tér- és formakultúra kötete, a „Design” mindenkihez szól, aki érdeklődően tekint a világra, gondolkodik, célja van, és azt meg is tudja fogalmazni. Hiszen életünk egy-egy momentumában önmagunk is designerekké, tervezőkké válunk, még ha nem is tudatosul bennünk az adott helyzetben. Géczy Nóra a Soproni Egyetem Alkalmazott Művészti Intézetében (AMI) végzett építész-tervezőművészként, ott is doktorált, 2007 óta pedig a Széchenyi István Egyetem Épülettervezési Tanszékének oktatója. Tíz éve viszi a design című tantárgyat. Egy évtizednyi oktatói tapasztalat összegződik tehát a könyvben, ami részleteket emel ki az előadásokból. A tantárgyhoz gyűjtött óriási mennyiségű ismerethalmazon túl pedig a hallgatókkal, pályatársakkal folytatott szakmai beszélgetések fejlődtek tovább, és testesültek meg az igényes kivitelű, fotókkal gazdagon illusztrált 250 oldalas kötetben.
„Életünket mások által tervezett környezetben töltjük. Szinte minden, ami modern világunkban körbevesz bennünket, tervezés eredménye: a város, amelyben élünk, az utak, amelyeken közlekedünk, a munkahelyünk és az otthonunk, ahol időnk legnagyobb részét töltjük, az épület, amelyben tartózkodunk, a szék, amelyen ülünk, a lámpa, amely világít nekünk” – vallja a kötet szerzője, és hozzáteszi, hogy nemcsak az épített környezet és a közlekedés szólhat a tervezésről. Azokat a részleteket is megtervezhetjük az életünkben, amik se nem terek, se nem tárgyak. Így bizony még az eseményeknek is lehet designjuk.
A tervezők szerinte kicsit hasonlítanak a nyomozókhoz. Szeretik Poirot felügyelő vagy Miss Marple módjára megfigyelni az emberek viselkedését, szokásait, és ezekből az apró mozaikokból összerakni a megoldást. Persze a megfigyelés célja itt nem a leleplezés, hanem az, hogy minél jobban tudjanak idomulni a tervezett tárgyak, épületek a használóikhoz. Ebből az is következik, hogy egy kérdésre sokféle jó választ tudnak adni, és az is, hogy a tervezők és a felhasználók gondolkodásmódja, a folyamatok megközelítése eltérő lehet. A tervezői folyamat a funkció hitelességének és a használat relevanciájának eldöntésével kezdődik, és csak ezt követően folytatódik a döntéshez vezető út megtalálásával. A felhasználó ezzel szemben az észlelés, a beérkező információk értékelése után hoz döntést arról, hogy használja-e az adott teret, vagy terméket.
A design a boldogság eszköze, írja kissé ironikusan, pedig nem feltétlenül erről kellene, hogy szóljon a világ. Azt gondoljuk sokszor, és bele is esünk abba a csapdába, hogy pusztán a tárgyak megteremthetik az áhított boldogságot a környezetünkben. De egy tervezőnek teljesen más a dolga. A lényegét kell megragadnia mindennek, a lényeg pedig maga az ember.
„Igen, az embert, az emberek megismerését tartom a legfontosabbnak a munkámban. Tervezőként nem szabad leragadunk pusztán a piac, vagy a megrendelő szempontjainál, hanem a kiindulópont, a középpont és a cél mindig is az ember kell, hogy legyen. Az ember pedig úgy válhat központtá a tervezés során, ha megfigyeljük a szokásait, igényeit, személyiségét, és átérezzük, hogy mire is van szüksége. Ez alapján tehetjük optimálissá például azt a munkakörnyezetet, amit használ. Ehhez pedig nem csak azt kell tudnunk, hogy egy gyárban mi, hogyan készül, és mekkora egy gép kapacitása, hanem azt is, hogy egy ember mit visel el, mit bír el a környezetében, és mi kell ahhoz, hogy jól érezhesse magát” – világít rá az Épülettervezési Tanszék egyetemi docense. Szerinte ma már egy jó munkakörnyezet rugalmas, és vizualitásban is az embert szolgálja. „Jómagam ahhoz próbálok belsőépítészként igazodni, hogy az ember, a közösség számára teremtsem meg a legoptimálisabb tereket, figyelembe véve azt, hogyan változik a társadalom, hogyan változnak a közösség igényei” – vallja a szerző.
A könyvben szóba kerül a mesterséges intelligencia (AI) is. „Félve írtam bele, de úgy éreztem, fontos” – mondja, és meg is magyarázza, hogy miért. Amikor az építész, jármű- és gépészmérnök hallgatókkal beszélgetnek egy-egy témáról az órákon, próbálják előre vetíteni a jövőt. Nagyon gyorsan fejlődik a világ, ezért már most érdemes beszélni az AI építészei, tervezői vonatkozásairól is. Figyelni kell arra, hogy a tervezői algoritmusok hová fejlődnek. „Bízom abban, hogy az emberi intelligencia felülmúlhatatlan. Hallunk arról, hogy az AI már zeneműveket is szerez, de szeretném, ha mindig is az ember határozhatná meg a körülötte lévő világot, mégsem tudhatjuk biztosan, hogy milyen irányba fordulnak a következő évtizedek” – mondja Géczy Nóra, és hozzáteszi, hogy az ember lassacskán újratervezi önmagát is. Így a design például a bőrünkre ragaszható, testékszernek tűnő számítógépkezelő felületekben is megjelenhet a közeljövőben.
Mi különbözteti meg az építészetben a giccset az értéktől? A giccs az, ami másnak akar látszódni, mint ami valójában, az érték viszont sokkal hitelesebb, őszintébb. A kettő közötti határvonal persze vitatott, és néha viccet is csinálnak a giccsből, ami úgy viszont akár már értékbe is átfordulhat.
„Rengeteg mindent összevásárolunk életünk során, miközben a fenntartható fejlődésre kellene törekednünk. Nagyon nagy felelősségünk van ebben nekünk tervezőknek is. Ez pedig néha abban nyilvánulhat meg, hogy nemet mondunk bizonyos munkákra, vagy éppen a soha le nem bomló alapanyagokra. Designerkért nemcsak arra kell törekednünk, hogy az általunk tervezett tárgy, épület az ember számára használható legyen, hanem az egész életciklusában kell gondolkodnunk” – hangsúlyozza Géczy Nóra.
Az épülettervezési Tanszék oktatója 2006 óta dolgozik a Széchenyi István Egyetemen. Boldog, hogy Sopron után Győrben is taníthat, szereti a győri campus hangulatát, és bízik abban, hogy órái hamarosan a világ más országaiból érkező hallgatók számára is elérhetők lesznek.
(A Design című kötet megírását és megjelenését a Nemzeti Kulturális Alap támogatta, és a Scolar Kiadó gondozásában jelent meg.)
Fotó: Májer Csaba József
Nyerges Csaba/ Széchenyi István Egyetem