Koronavírus

Véget ért a Sopronnak a nemzetközi kupaszereplés

MTI
2020.02.27. 22:22

Mivel a koronavírus veszélye miatt a Sopron Basket női kosárlabdacsapata nem utazott el a Schio elleni Euroliga-mérkőzésre, az európai szövetség (FIBA) 20-0-s végeredménnyel az olasz együttesnek adta a találkozót, és a magyar bajnok a kiállásért járó egy pontot sem kapta meg.

A klub honlapjának csütörtöki beszámolója szerint ez azt jelenti, hogy a gárda a hetedik helyre került csoportjában, így befejeződött számára a szereplés a nemzetközi porondon.

A Sopron az Euroliga alapszakaszának a 14., utolsó fordulójában találkozott volna a Schióval szerda este, a FIBA semleges pályaként szlovéniai helyszínt javasolt a találkozó lebonyolítására, de a magyar bajnok Ljubljanába sem utazott el, ugyanis nem kívánta vállalni annak a kockázatát, hogy a játékosok Veneto tartományban életvitelszerűen élő személyekkel érintkezzenek.

A Sopronnak egy győzelemmel lett volna még esélye továbbjutni a negyeddöntőbe.

“Ahogy azt elmondtam már a saját döntésünk kapcsán is, számoltunk minden eshetőséggel. A döntést az Euroliga sorozat lezárulta után szeretném érdemben kommentálni. Dolgozunk tovább, a magyar bajnokság és a Magyar Kupa küzdelmeire koncentrálunk” – nyilatkozta Török Zoltán ügyvezető.

Fotó forrása: Facebook/hajrasopron

Kapcsolódó témák: #kosárlabda |