Selyemhernyó-termesztés és árva lányok foglalkoztatása, többek között ezek is jellemezték a győri textilipar történetét 1900 és 2008 között – derült ki a helytörténész, Orbánné dr. Horváth Márta közelmúltban tartott előadásán, a Kisfaludy Károly Könyvtárban.

Magyarországon a textilmanufaktúrák a 18. század második felében kezdtek el dolgozni, Szigetben 1780-ban Kletzár János 40 munkást foglalkoztatott.

1784-ben Óbudán nyitotta meg kékfestőműhelyét Goldberger Ferenc, amelyből később a legjelentősebb gyár, a Goldberg Textilművek lett. 1872-ben megszüntették a céheket, öt évvel később létrejöhettek az ipartestületek, 1881-től pedig központi és helyi támogatást kaphattak az ipari üzemet alapítók.

Győrben az 1700-as évek közepétől folyt selyemhernyó-tenyésztés, 1773-ban állították fel a gubóbeváltó intézetet. II. József államosította a megyei selyemipari létesítményeket, és számos intézkedést hozott az iparág fellendítésére, például az utak mentén is eperfákat ültettetett.

1784-ben az ország tíz selyemtenyésztési területének egyike a győri volt. A selyemhernyó-termesztés egészen az 1970-es évek elejéig tartott.

Az alapanyag biztosított volt tehát: Győrben az első textilüzem építését a kereskedelemügyi miniszter kezdeményezte, Újvárosban 1900-ra épült meg a Magyar Selyemfonógyár győri gyártelepe. Kétszázhetven munkásnőt foglalkoztattak, köztük árva lányokat, akiknek a gyár közelében leányotthont építettek. A II. világháború alatt az ejtőernyők selymét gyártották, 1945-ig működött a gyár.

Julius Leon textilüzemét, a Magyar Mechanikai Pamut- és Gyapjúszövet Gyárat 1901. szeptember 23-án avatták fel. Ez a gyár volt az első, amely mindenféle ruhakelmét, finom bélésárut, sebészeti célokra szolgáló kötszereket készített. A Leon-gyár a II. világháború végén 85 százalékban elpusztult. Az államosítás után Magyar Textil Nemzeti Vállalat néven folytatta az üzem a munkáját. A Győri Fonodát 1962-ben egyesítették a textillel, ezzel ismét teljessé vált a gyártás. 1978-ban vette fel a gyár a Rábatext Textilipari Vállalat nevet.

Az 1900-as évek elején sorra nyíltak a textilgyárak külföldi befektetők közreműködésével.

1906-ban Graab Emanuel és fia indították meg a Viaszosvászongyárat. 1908-ban Richards Richárd Gyapjúszövőgyárat nyitott, 1910-ben Taussig Sámuel és fia Mechanikai Len- és Kender Kikészítő és Impregnálógyárat alapított. 1911-ban Frank Tatham nyitotta meg csipkegyárát.

A gyárak kiszolgálták a keresletet, az 1929–1933-as években védővámokkal, mesterséges árszabályozással védte a kormány a textilgyártást.

A II. világháborúig 15 textilüzem működött. Az államosítást követően 1949-től a gyárak a KGST (Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsa, a hidegháború alatt) keretében bonyolították kereskedésüket.

A győri textilüzemek 1957-ig nem tudtak nagyarányú gépvásárlást végrehajtani, csak az „Új gazdasági Mechanizmus” biztosított az igazgatóknak részben szabad kezet, így a győri üzemek új csehszlovák és lengyel gépcserére kaptak lehetőséget, ezáltal váltak versenyképessé a piacon.

A Buda-Flax Kereskedelmi Rt. 2013-ig működött, a Győri Textilipari Művek 1992-ig, a Graboplast Textil és Műbőrgyártó Zrt. 1990-ig, a Richards Finomposztógyárat 1992-ben, a Gardénia Csipkefüggönygyárat 2008-ban számolták fel, a Glovita Győri Kötöttkesztyűgyár pedig 1992-től Glovita Kesztyű Zrt. néven működött tovább és termel napjainkban is.

„A győri textilipar legújabb kori történelme rendkívül bonyolult az átalakítások, a magánosítások és a termékmódosítások tükrében” – tért ki a jelenre végül az előadó.