Szerző: Csapucha Adrienn
Hirdetés
P. Csapucha Adrienn 2024.01.22.

Győri sportolókkal minden idők legnépesebb csapata indulhat a paralimpiára

Győrben, Szeles Szabolcs alpolgármesterrel tárgyalt hétfőn Szabó László, a Magyar Paralimpiai Bizottság elnöke. A szakember a találkozón többek között arról beszélt, hogy izgatottan tekintenek a jövőbe, hiszen elképzelhető, hogy 54 fővel, minden idők legnagyobb parasportoló delegációja indulhat hazánkból Párizsba. Városunkból több kiválóság erősíti majd a csapatot, Győrben pedig minden lehetőség adott, hogy megfelelő körülmények között készülhessenek a fiatalok.

J. Kovács Andrea 2024.01.22.

Elkezdődött az ökumenikus imahét

Vasárnap kezdődött és január 28-ig tart idén az ökumenikus imahét. A Krisztus-hívők egységéért szervezett programsorozat országos megnyitóját tegnap tartották Budapesten. Győrben hagyományosan a katolikus, a református, az evangélikus és a baptista egyház részvételével tartanak liturgikus alkalmakat, melyek minden nap 17 órakor kezdődnek.

Herkely Ákos 2024.01.22.

Kulináris érdekességek, ruhák, hangulat – anno és most

Pió Márta kiváló újságíró, szerkesztő, televíziós, riporter rengeteg történetet tud, ismer és megélt Győrről, hiszen egész élete a város körül forgott, forog a mai napig is. A Nívó-díjas szakember ott volt az első sajtóbálon (akkor még nem Médiabálnak hívták), ami aztán országos hírű emblematikus bállá fejlődött.

Győr+ 2024.01.22.

Fokozott ellenőrzést tart a vonatokon és a pályaudvarokon a rendőrség

Fokozott ellenőrzést tart kedden a vonatokon és a pályaudvarokon a rendőrség, a cél elsősorban az illegális migráció és az ahhoz kapcsolódó jogellenes cselekmények elleni fellépés - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) hétfőn a police.hu oldalon.

Hirdetés