Szerző: Csapucha Adrienn
Hirdetés
Győr+ 2023.12.22.

Egyhavi csapadék hullhat vasárnapig

Több hullámban érkezik csapadék a következő napokban, a Dunántúl északi-északnyugati részén 40-50 milliméter is összejöhet.

Szerző és fotó: Zombai-Kovács Ákos 2023.12.21.

Játszóhely és padok karácsonyra

Új játszóhelyet kaptak karácsonyra a kisbácsai Szitásdombon és környékén lakó családok, a Csonkaér út, illetve a Csipkerózsa utcai játszótéren kikapcsolódók pedig új padoknak örülhetnek az ünnep közeledtével. Erről a körzet önkormányzati képviselője számolt be a Győr+ Médiának. Bárány István kiemelte, az összesen több mint 4 millió forint értékű fejlesztések saját keretéből valósultak meg, mindegyik helyszínen lakossági kérésre.

Győr+ 2023.12.21.

Hosszú és drága műfaj a vasúti fejlesztés

Két, egymással összefüggő, párhuzamos projektben vizsgálták Győr közlekedését az elmúlt időszakban. A Győri Térségfejlesztési és Projektmenedzsment Kft. vezetésével megvalósuló projektek közül az egyik a győri elővárosi közlekedés fejlesztését vizsgálta, míg a másik kifejezetten a városi közösségi közlekedést, ezen belül is a buszos közlekedés fejlesztési lehetőségeivel foglalkozott.

Mihályi Orsi 2023.12.21.

A szakemberrel szinte mindenről, ami karácsony

Dr. Vehrer Adél néprajzkutató, a Széchenyi István Egyetem docense visszatérő vendég a Győri Édesben. Az ünnepek idején nagy élvezettel mesél nekünk a néprajzi szokásokról és hagyományokról. Olyan szokásokról, amiket már nem tartunk, és olyanokról, amiket tartunk, de nem biztos, hogy tudjuk, miért és hogyan alakult ki ez a szokás.

P. Csapucha Adrienn 2023.12.21.

Évzáró vizit: szívmelengető advent után, dolgos esztendő elé néz a polgármester!

Utolsó közgyűlés után, csütörtökön sor került az utolsó polgármesteri vizitre rádiónk stúdiójában. Az adventi időszakban is rengeteg teendője akad a város első emberének, de egyáltalán nem bánja, hiszen mint mondta, rengeteg pozitív és megható pillanatot élt át a napokban, mikor felkereste a különböző intézményeket. Természetesen a műsorban egyfajta rövid évértékelőként a fejlesztésekről is szó esett.

Mihályi Orsi 2023.12.21.

Karácsonyi mértéktartás

Molnár Saroltával beszélgetettünk arról, hogyan próbáljunk meg karácsonykor is mértéket tartani.

Győr+ 2023.12.21.

A győri egyetem közreműködésével indulnak technikusképzések Szombathelyen

A Vas Vármegyei SZC Savaria Technikum és Kollégiumban okleveles gépjármű-mechatronikai technikusképzés, míg a Vas Vármegyei SZC Gépipari és Informatikai Technikumban okleveles ipari informatikai technikusképzés indul a győri Széchenyi István Egyetemmel partnerségben a következő tanévtől.

Hirdetés