Szerző: Csapucha Adrienn
Hirdetés
Győr+ 2023.12.12.

Győr+ Angyalok – december 12.

Angyalként, a zene szárnyán szállt haza szülővárosába Freddie - Fehérvári Gábor Alfréd, hogy felkérésünkre sérültséggel élő fiataloknak koncertezzen. A fotózás után a meglepetés sem maradhatott el, az ajándék csomagokról a Pannon-Víz Zrt. gondoskodott.

Győr+ 2023.12.12.

MÁV-Volán: a társaság szerint a sztrájk akasztotta meg a bértárgyalásokat!

Akár egy decemberi bérmegállapodás esélye is adott volt, ám a munkáltatói bérajánlat kialakítását célzó egyeztetési folyamatot végül megakasztotta az advent második vasárnapjára, illetve az azt követő hétfőre időzített figyelmeztető sztrájk - írja kedden kiadott közleményében a cégcsoport.

Győr+ 2023.12.12.

Jobb adni, mint kapni: így jótékonykodtak az egyetem nemzetközi hallgatói!

A győri Széchenyi István Egyetem nemzetközi hallgatói a Dorcas Project elnevezésű jótékonysági program keretében horgolt takarókat készítettek és ajándékoztak a győri Gyermekvédelmi Központ átmeneti gyermekotthona lakóinak nemrégiben. A résztvevők egy kulturális sorozatot is elindítottak az ott élők számára, amelynek célja a továbbtanulás ösztönzése és a távoli országok megismertetése.

Győr+ 2023.12.12.

Bűnmegelőzés a karácsonyi vásárban

A Mátrix Projekt keretében a kibertérben elkövetett csalások megelőzésére hívták fel a figyelmet a Győr-Moson-Sopron vármegyei rendőrök.

Győr+ 2023.12.12.

Enyhe idő után estére elered az eső

Kedden napközben többfelé kisüt hosszabb időre a Nap, majd délután nyugat-délnyugat felől vastagabb felhők érkeznek, és este egyre többfelé eleredhet az eső. A nyugatias szél főként északon, északkeleten élénkülhet meg.

szerző és fotó: Győr+ 2023.12.11.

Győr+ Angyalok – december 11.

Az Aranykapu Zenekar angyalként tárta ki arany szívét, hogy karácsonyi koncertjükkel a Bárczi-iskola tanulóinak kedveskedjenek, de a finomság sem maradhatott el, hála a Győr-Szol Zrt-nek.

Hirdetés