Szerző: Csapucha Adrienn
Hirdetés
Győr+ 2023.11.16.

Hiába a huzavona, egy pont kell a bravúrhoz! Hajrá, magyarok!

A magyar labdarúgó-válogatott csütörtökön az Európa-bajnoki kijutás reményében lép pályára Bulgária vendégeként a selejtezősorozat kilencedik fordulójában. Marco Rossi csapatának csupán egyetlen pont kell ahhoz, hogy 37 év után egyenes ágon jusson ki egy nagy tornára.

MTI 2023.11.16.

Szijjártó: újabb hat magyar állampolgár jutott ki a Gázai övezetből

Hat újabb magyar állampolgár, köztük négy gyerek, illetve két palesztin családtagjuk jutott ki a Gázai övezetből, így már csak egy magyar állampolgár tartózkodik a területen, aki a maradás mellett döntött - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerda éjszaka Budapesten.

Csapucha Adrienn 2023.11.15.

Adrenalin kétkeréken: Nagy Péter motorversenyző volt a Spíler vendége!

A győri motorsport egyik legismertebb és legsikeresebb versenyzője Nagy Péter, aki 2005-ben az első győri résztvevője volt a világ legnehezebb tereprali versenyének a Dakarnak. Ketten együtt Varga Ákossal úttörő vállalkozásba kezdtek, hiszen a terep, a mezőny, és a versenyt körülölelő egyéb körülmények szinte ismeretlenek voltak előttük.

Győr+ 2023.11.15.

Így készültünk a gálára!

Amikor felkértek minket a Móra 50 gálaműsor irodalmi részében való szereplésre, nagyon örültünk, hogy ránk gondoltak, hogy alkalmasnak találnak tanáraink a feladatra.

Győr+ 2023.11.15.

Ausztria diákszemmel

A győri Richter Zeneművészeti Szakgimnáziumból októberben 40 diák és 4 kísérőtanár vett részt egy tartalmas tanulmányi kiránduláson. Az egyhetes tanulmányút célja a német és angol nyelv jobb megismerése volt, az iskolapadon túl is.

Nagy Roland 2023.11.15.

Kétkeréken száguldunk a Spílerben!

Nagy Péter a Győr+ Média sportos podcastjében a Spílerben beszél a megélt álmairól, saját bakancslistájáról és arról, hogy csípőprotézissel is lehet még jól motorozni. A Spílert szerdán 19 órától meghallgathatják a Győr+ Rádióban, az adás pedig látható a Győr+ Televízióban is, és itt online, szintén szerdán 21.25-kor.

Győr+ 2023.11.15.

Minden csepp számít, legyen Ön is véradó!

A győri Regionális Vérellátó Központ és a Magyar Vöröskereszt területi szervezetei a következő napokban is várják a véradókat. Mutatjuk a helyszíneket!

Szerző és fotó: Bajzát Zsuzsi 2023.11.15.

Sportos vélemény a bolgár-magyar meccsről

Hetek óta áll a bál a bolgár-magyar meccs kapcsán, először már az is kiverte a szurkolóknál a biztosítékot, hogy zártkapussá nyilvánították a rangadót, de időközben az is szóba került, hogy egyáltalán meg sem rendezik. Szerdán a Juice-ban arról beszélgettünk sportos kollégáinkkal, hogy ők mit gondolnak végül a döntésről.

Hirdetés