Szerző: Csapucha Adrienn
Hirdetés
Farkas Mónika 2023.09.05.

Varázslatos évadra készül a Győri Filharmonikus Zenekar

„Fergeteges koncertre készülünk Péter Bencével!” – fogalmazott a Győr+ Reggeli műsorában Fűke Géza, a Győri Filharmonikus Zenekar igazgatója. A ma születésnapját ünneplő világsztár és Guinness-rekorder már együtt próbál a társulattal, hogy pénteken az Audi Aréna többezres közönsége is átélhesse a zongoraművész lenyűgöző virtuozitását, kiteljesedve a zenekar fantasztikus játékával.

Földvári Gabriella 2023.09.05.

Ballagási kiállítás

Idén is kiállítással segíti a kamara a ballagókat, hogy megvalósíthassák álmaikat. Az érdeklődőket szeptember 12-én 8 és 15 óra között a Széchenyi István Egyetem Apáczai karának tornacsarnokába (Liszt Ferenc utca 42.) várja a szervező, a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara kereskedelmi tagozata.

Pulai Sarolta 2023.09.05.

Padokat helyeznek ki 66 buszmegállóba Győrben

„Hatvanhat buszmegállóba kerülnek ki új padok az elkövetkező időszakban” – mondta dr. Dézsi Csaba András polgármester kedden. A városvezető kezdeményezésére a városüzemeltetés felmérte azokat a megállókat, ahol nem volt ülőalkalmatosság, majd elkészítette azt a listát, ami alapján a keddi napon elkezdődött az utcabútorok kihelyezése.

Győr+ 2023.09.05.

Elindult az évad, mesére hív a Kakas!

Szeptember 4-én hivatalosan is megnyitotta a Vaskakas a 2023/24-es évadát! A bábszínház új tagokkal és új bemutatókkal örvendezteti meg a nézőket.

Hirdetés