Szerző: Csapucha Adrienn
Hirdetés
Szerző és fotó: Bajzát Zsuzsi 2023.07.20.

Színpadra fel! – Flopp

Testvéri kapcsolatokon, és régi barátságokon alapszik a Flopp nevű formáció sikere, hiszen a tagok szinte egy pillantásból értik és érzik egymást a színpadon. A csapat 2 éve dolgozik együtt, de kisgyerek koruk óta jó barátságban vannak. Habár mindannyian komoly zenét tanulnak, de a poppos, rockos környezetben is otthon érzik magukat.

P. Csapucha Adrienn 2023.07.20.

Dr. Dézsi: Fókuszban a fejlesztések!

A várost érintő, már megvalósult, éppen zajló, vagy közelgő fejlesztések adták a júliusi vizit alapját csütörtökön a Győr+ Reggeliben. Dr. Dézsi Csaba András büszke a beruházásokra, mint mondta lépésről-lépésre haladnak, hiszen nagyon sok projektnek már évekkel korábban el kellett volna készülnie, azelőtt, mielőtt polgármester lett.

Győr+ 2023.07.20.

Utazzon féláron a Balaton-átúszásra!

Július 22-én szombaton 41. alkalommal rendezik meg a Balaton-átúszást, az eseményhez kapcsolódóan 50 százalékos alkalmi menettérti kedvezménnyel lehet utazni Révfülöp állomásra, illetve onnan vissza. A kedvezmény az Ötpróba sorozat része, a felhasználás feltételei szerint a helyszínen bélyegeztetni kell a jegyeket.

Győr+ 2023.07.20.

Jönnek a Fröccsnapok, változik a buszközlekedés Győrben!

A Győri Fröccsnapok rendezvény miatt július 21-én pénteken 18 és 22 óra között a Móricz Zsigmond rakpart egy részét lezárják, ezért az érintett helyi járatok terelt útvonalon közlekednek. Mutatjuk a részleteket!

Szerző és fotó: Bajzát Zsuzsi 2023.07.20.

Győri birkózó siker a Kaposvári Európa-bajnokságon

Pusztai Kata 6 éves kora óta birkózik, a vérében van a sport. Édesapja kezdte el először edzeni a fiatal tehetséget, rövid időn belül kimagasló teljesítményeket ért el. Legutóbb a Kaposváron rendezett U15-ös korosztályos Európa-bajnokságon mutatta meg rátermettségét, egészen a bronzéremig menetelt az erős mezőnyben.

Győr+ 2023.07.19.

Májusban már nőtt a vendégéjszakák száma Győrben

Májusban 34 ezer vendég közel 70 ezer vendégéjszakát töltött a Győr-Pannonhalma turisztikai térségben. A külföldi vendégekhez az összes vendégéjszaka 55%-a volt köthető - derül ki a Magyar Turisztikai Ügynökség adataiból.

Győr+ 2023.07.19.

Emelkedő vendégszám, növekvő árbevétel – rengetegen választották a Balatont

Nem csak a Balaton hőmérséklete, az odaérkező vendégek száma is jelentősen emelkedett július harmadik hétvégéjén. A nyár eddigi legmelegebb napjaiban nem csak belföldi, hanem külföldi vendég is sok volt az adatok szerint. Jelentősen megugrott az egynapos turisták száma is, a legtöbb vendég Siófokon volt.

Hirdetés