Szerző: Csapucha Adrienn
Hirdetés
P. Csapucha Adrienn 2023.07.06.

Tempóztak a táncosok: 120 előadással és 28 ezer nézővel zárják az évadot!

Csütörtökön tartotta évadzáró társulati ülését a Győri Balett. A találkozón dr. Dézsi Csaba András köszöntötte az együttes táncművészeit és dolgozóit, elismerve munkájukat és töretlen tehetségüket. Nagyszerű időszakon van túl a csapat, az évadban 120 előadást tartottak és 5 új bemutatóval örvendeztették meg a táncszerető közönséget.

P. Csapucha Adrienn 2023.07.06.

Dr. Dézsi: kezdetektől fontos a környezetvédelem!

Júliusban is folytatódott a már jól bejáratott polgármesteri vizit rádiónk stúdiójában. Dr. Dézsi Csaba András a reggeli műsorban elsősorban a Győrt érintő fejlesztésekről, beruházásokról beszélt, melyek kapcsán külön kiemelte a környezetvédelem, a környezettudatos gondolkozás fontosságát!

Szerző és fotó: P. Csapucha Adrienn 2023.07.06.

Tündérország tábora

A Petőfi 200 emlékévhez igazodva hirdette meg idei, nagy sikerű nyári programját a Generációk Háza. A három hetes építő játszótér ezermesterei különleges feladatokon keresztül ismerhetik meg János Vitéz történetét, vagyis azt, hogyan is jutott el Kukorica Jancsi szerelméhez, Iluskához. Idén 360 gyermek, mintegy 700 raklapból varázsol meseerdőt Győrbe.

Győr+ 2023.07.06.

Balesetek az M1-esen

Két baleset is történt csütörtök kora reggel az M1-es autópályán a 134-es és a 138-as kilométer közelében.

Győr+ 2023.07.05.

Egyetemek világrangsora: így szerepelt a győri campus!

Közzétette az idei felsőoktatási rangsorát a Quacquarelli Symonds (QS). A listába több magyar egyetem és a mára bécsi székhelyű CEU is felkerült, a világ legjobbja pedig ismét (már több mint tíz éve folyamatosan) a Massachussets Institute of Technology lett.

Győr+ 2023.07.05.

Készítsünk együtt majmocskát!

A Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér Klubhelyiségében (Győr, Herman O. u. 22.) az Alkoss velünk! programsorozat keretén belül a gyermekek majmocskát készíthetnek a könyvtárban 2023. július 19-én (szerdán) 10 órakor illetve 10.45-kor!

Hirdetés