Így végződött a szerencsétlen tolatás Győrben
A rendőrség szemtanúk jelentkezését várja egy baleset kapcsán, mely a napokban a Pátzay Pál utcában történt.
A rendőrség szemtanúk jelentkezését várja egy baleset kapcsán, mely a napokban a Pátzay Pál utcában történt.
A négykarikás márka a magyarországi vállalatok számára elérhető társasági adóból (TAO) történő felajánlás keretében évek óta támogatja a győri régió számos sportszervezetét. Az együttműködések köre az idei évben három új országos szintű partnerséggel bővül: a vállalat szponzorációs együttműködést kötött a Magyar Jégkorong Szövetséggel, a Magyar Kosárlabda Szövetséggel és a Magyar Röplabda Szövetséggel a társasági adó (TAO) felajánlásából.
Különleges zenei és tánc produkciókkal, gasztronómiai érdekességekkel, borkóstolóval és kézműves vásárral várják idén is az érdeklődőket a mecséri Duna parton a XIX. Ladikos Fesztiválra június 15-én. Az idei Ladikos kiemelt fellépője az idén 50. évfordulóját ünneplő Kossuth-díjas Vujicsics Együttes.
A győri Széchenyi István Egyetem Széll Kálmán Közgazdasági Adattudományi Szakkollégiumának hallgatói a közelmúltban több jelentős sikert értek el. Voltak, akik rangos nemzetközi esettanulmányi verseny döntőjébe jutottak, többen pedig a Tudományos Diákköri Konferencián gyűjtötték a díjakat. Utóbbi kapcsán a szakkollégium programigazgatója vehette át a legeredményesebb témavezetőnek járó elismerést.
Több programmal és meglepetéssel készül a hétvégi Gyermeknapra a MÁV-VOLÁN-csoport. A Gyermekvasúton színes programokkal, a Balatonfenyvesi kisvasúton, Cellldömölk vasútállomáson és Balaton InterCity vonatok étkezőkocsiján meglepetéssel várják a gyerekeket május 26-án, a Vasúttörténeti Parkban pedig kétnapos gyermeknapi rendezvény lesz a hétvégén.
A Liszt Ferenc Zeneiskola – Alapfokú Művészeti Iskola meghirdeti a 2024/2025-ös tanévre felvételijét. Az általános iskola első osztályos tanulóit az előképző első évfolyamába, a második osztályosokat az előképző 2. évfolyamába várják.
A Győr-Moson-Sopron vármegyébe érkezők az elmúlt évekhez hasonlóan, idén is számíthatnak a rendőrökre.
Ha van valamit amit az emberek eldönthetnek az a háború és a béke kérdése - erről is beszélt pénteken reggel a Kossuth Rádióban Orbán Viktor. A miniszterelnök a közelgő választások súlyáról, de a migrációs nyomásról is szólt a műsorban.
A magyar és európai emberek június 9-én véget tudnak vetni az orosz-ukrán háborúnak, amennyiben az európai parlamenti választáson kellő számú békepárti politikust küldenek a parlamentbe – mondta a külgazdasági és külügyminiszter Szekszárdon.