Szerző: Csapucha Adrienn
Hirdetés
MTI 2022.03.20.

Megmerevedtek a frontvonalak, 10 millióan már elmenekültek

Az ukrajnai háborúban "gyakorlatilag megmerevedtek" a frontvonalak, mert az oroszoknak nincs elég harci erejük a további előretöréshez - jelentette ki vasárnap az ukrán elnök tanácsadója. Az ENSZ Emberi Jogi Hivatala (OHCHR) szerint a háborúban már legkevesebb 902 civil vesztette életét, és 1459 sebesült meg.

MTI 2022.03.20.

Ferenc pápa szentségtörőnek nevezte a konfliktust

Embertelen kegyetlenségnek és az emberi élet szentsége elleni támadásnak nevezte a civil lakosság ukrajnai szenvedését Ferenc pápa beszédében, amelyet a Szent Péter téren mondott el vasárnap.

Győr+ 2022.03.20.

Szijjártó: eddig 12 nemzet több mint 8800 polgárának segítettünk

Az elmúlt napokban 300 nigériai, 208 kínai és 190 ecuadori állampolgár térhetett vissza hazájába magyar segítséggel, ami azt jelenti, hogy eddig összesen 12 nemzet 8813 polgárának segítettünk hazatérni, összesen 51 mentesítő járattal - írta hivatalos közösségi oldalán vasárnap Szijjártó Péter.

MTI 2022.03.20.

Hiperszonikus rakétát vetettek be az oroszok

Kinzsal típusú hiperszonikus rakéták bevetéséről és külföldi zsoldosok likvidálásáról számolt be vasárnapi hadijelentésében Igor Konasenkov vezérőrnagy, az orosz védelmi minisztérium szóvivője.

Győr+ 2022.03.20.

1770 menekültet fogadtak a fővárosi pályaudvarokon

Az ukrajnai háború elől 2022. március 19-én 1770 ember, köztük 548 gyermek érkezett Budapestre vonattal. A legtöbben információt kértek, illetve egyénileg utaztak tovább, vagy rokonokhoz mentek. Fővárosi és vidéki szálláshelyeken 89 ember, köztük 55 gyermek elhelyezését és odaszállítását az együttműködő hatóságok oldották meg.

Győr+ 2022.03.20.

Szabadidejében is szívesen segít – VIDEÓ!

Fedák András r. törzsőrmester a Budapesti Rendőr-főkapitányság XIV. Kerületi Rendőrkapitányságán szolgálatirányító parancsnok. Folyékonyan beszél ukránul, ezért a menekültek segítése érdekében most rendszeresen lát el szolgálati feladatokat a fővárosi pályaudvarokon – ahova szabadidejében is ki szokott menni tolmácsolni.

MTI 2022.03.20.

Kína élesen bírálta a nyugati szankciókat

Kína élesen bírálta szombaton az Oroszország ellen hozott nyugati szankciókat és a NATO kelet-európai csapaterősítését, miután Joe Biden amerikai elnök az előző nap figyelmeztette Hszi Csin-ping kínai elnököt, hogy következményei lesznek, ha Peking támogatást nyújt Moszkvának az Ukrajna elleni invázióhoz.

P. Csapucha Adrienn 2022.03.18.

A „legek” városában is vastaps fogadta a Győri Balettet

Túl vannak az első fellépésen a győri társulat művészei, akik a Dubaji Világkiállításon képviselik hazánkat, és Győr városát. Velekei László igazgató, a két fellépés közötti szünetben adott exkluzív interjút a Győr+ Médiának.

Hirdetés