4498 az új fertőzött és elhunyt 88 beteg
A beoltottak száma 6 391 940 fő, közülük 6 163 700 fő a második, 3 801 276 fő már harmadik oltását is felvette.
Ukrán elnök: nem fáradtunk el!
Oroszország péntek hajnalban ismét rakétákkal támadta Ukrajnát, de az orosz csapatokat több helyen megállították.
Feldolgozni a lehetetlent – interjú egy Ukrajnából menekült magyarral
Amikor megérkeztek az első hírek arról, hogy Oroszország megtámadta Ukrajnát, még nagyon nehéz volt elhinni, hogy ez a valóság, és nem csak egy rossz álom. Innen, több száz kilométerről is megdöbbentő, és riasztó ez a harci állapot, ám testközelből átélni, és megküzdeni szinte szó szerint a szabad életért, elképesztően nehéz lehet. A két ország katonai tevékenységeiről sokat hallani, de mi kíváncsiak voltunk, hogy civilként, Ukrajnában élő magyarként, hogyan lehetett, vagy lehet feldolgozni a történteket.
Folyamatosan biztosított az élelmiszer-ellátás Magyarországon
Az Agrárminisztérium figyelemmel kíséri az orosz-ukrán háborús helyzetet, szükség esetén haladéktalanul megteszi a szükséges lépéseket - írta a tárca pénteken.
Átlagos a forgalom a magyar-ukrán határon
Az ukrán viszonylatú határátkelőhelyeken szokásos mértékű az utasforgalom.
Zelenszkij: nem elégségesek a szankciók
Az Ukrajna elleni újabb orosz támadások azt bizonyítják, hogy az Oroszország elleni nyugati szankciók nem elégségesek - szögezte le péntek reggeli televíziós beszédében Volodimir Zelenszkij ukrán elnök.
“Nem fogjuk engedni, hogy Magyarországot bárki is belesodorja ebbe a háborúba!”
Orbán Viktor péntek hajnalban, az EU-csúcsot követően tette közzé bejegyzését közösségi oldalán. Videóüzenetében arról is beszélt, hogy az Oroszországra kivetett szankciók nem érintik az energia területét, de azt is hangsúlyozta, hogy nem fogják engedni, hogy Magyarországot bárki is belesodorja ebbe a háborúba!
Elfoglalták a Kijev melletti katonai repteret
Ukrajna magára maradt a harcban - jelentette ki péntekre virradóra Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Telegram-oldalán közzétett videóüzenetében.
Megállapodás született az újabb oroszellenes szankciókról
Az EU-tagállamok kormány- illetve államfői új, masszív szankciócsomagról állapodtak meg, válaszlépésként az Ukrajna területén történő orosz hadműveletre.