Segítsen, ha látta valamelyik balesetet!
Három anyagi kárral végződő közlekedési baleset kapcsán várja a rendőrség a szemtanúk jelentkezését.
Három anyagi kárral végződő közlekedési baleset kapcsán várja a rendőrség a szemtanúk jelentkezését.
A lengyelországi Gliwice városában negyedik alkalommal rendezték meg tavaly év végén a teqball- világbajnokságot, amelyen öt magyar versenyző képviselte hazánkat, és az öt kategóriából hármat a magyar válogatott tagjai nyertek.
A beoltottak száma 6 278 355 fő, közülük 6 006 178 fő már a második, 3 217 724 fő pedig már a megerősítő harmadik oltását is felvette.
Ötszázalékos nyugdíjemelés, teljes összeget jelentő 13. havi juttatás, nyugdíjprémium - Tállai András közlése szerint a jelenlegi állás szerint ezekkel mindenképpen számolhat idén a két és fél millió, nyugdíjban és nyugdíjszerű ellátásban részesülő személy.
A pannonhalmi nyomozók őrizetbe vették azt a 25 éves győrsági férfit, aki több lopást is elkövetett lakókörnyezetében, és a szomszédos településen.
A koronavírus jóval fertőzőbb omikron mutációja lehet, hogy kevésbé súlyos tüneteket okoz a globálisan domináns delta variánsnál, mégsem minősíthető enyhének - közölték az Egészségügyi Világszervezet (WHO) tisztségviselői Genfben.
A férfiaknál a háromszoros olimpiai bajnok kardozó Szilágyi Áront, a nőknél pedig a négyessel győztes, egyesben ezüstérmes kajakos Csipes Tamarát választotta meg a 2021-es év sportolójának a Magyar Sportújságírók Szövetsége (MSÚSZ).
A Győri Rendőrkapitányság egy 49 éves győri lakossal szemben ittas állapotban elkövetett súlyos testi sértést okozó közúti járművezetés bűntette miatt büntetőeljárást indított.
Vízkereszt vagy háromkirályok napja a karácsonyi ünnepkör zárónapja és a farsang kezdete. A keleti egyház ezen a napon ünnepli Jézus születését. A Gáspár, Menyhért, Boldizsár néven emlegetett napkeleti királyok az utasok, útonjárók, vendégfogadósok védőszentjei voltak.