5325 az új fertőzött, elhunyt 165 beteg
A beoltottak száma 6 003 414 fő, közülük 5 777 331 fő már a második oltását is megkapta, 1 millió 629 ezren pedig már a harmadik oltást is felvették.
A beoltottak száma 6 003 414 fő, közülük 5 777 331 fő már a második oltását is megkapta, 1 millió 629 ezren pedig már a harmadik oltást is felvették.
Egy 52 éves pápai férfi a gyanúsított.
A taxis szervezetek szerint egy minimum 18 százalékos azonnali tarifaemelés lenne indokolt, ám a főváros vezetése szerint a veszélyhelyzeti jogszabály nem teszi lehetővé semmilyen, önkormányzat által meghatározott díj emelését - írja a Világgazdaság.
„Társasházak napja” címmel tartanak online konzultációt a katasztrófavédelmi kirendeltségek 2021. november 24-26. között.
A szociális és gyermekvédelmi területen dolgozók húszszázalékos béremelésben részesülnek januártól - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért felelős államtitkára.
India északi részén 127-en fertőződtek meg a zikaláz vírusával, és a betegek száma tovább emelkedik - közölte az állami NDTV televíziós csatorna hétfőn Uttar Prades állam hatóságaira hivatkozva.
A hétvégi összesített adatokat közöljük.
Október végéig mintegy 10 milliárd forintot fizettek ki növénykárokra a biztosítók, döntően a jégverések miatt.
A rendőrség három baleset kapcsán is a lakosság segítségét kéri.
Egy 27 éves férfit hallgattak ki gyanúsítottként a győri nyomozók, mert egy bevásárlóközpontban erőszakosan viselkedett.