Szerző: Csapucha Adrienn
Hirdetés
Nagykutasi Viktor, kertész-szakíró 2024.03.17.

A tervezésen túl

A kertbarát már túl van a tél végi tervezésen, már nagyban a kivitelezés, megvalósítás zajlik. A legtöbbet használt eszköz a díszkertben is ilyenkor a metszőolló vagy a karos olló.

Földvári Gabriella 2024.03.17.

Ingyenesen szűrik a szájüregi daganatot

Két évvel ezelőtt volt utoljára ingyenes szájüregi daganatszűrés Ménfőcsanakon, akkor a megjelent mintegy száz páciens közül tizenötnél találtak valamilyen elváltozást a szakemberek. Ezért is fontos a prevenció és a szűrővizsgálatokon való részvétel!

Kovacsics "Koksza" István 2024.03.17.

A gyerekek kedvence: a madártej

Mindenki ismeri, főleg a gyerekek nagy kedvence. De melyik madárnak a teje? – kérdezi sok kisgyerek. A madártej francia eredetű desszert, és a neve inkább arra utal, hogy a kész édesség olyan, mintha kis fehér madarak úszkálnának a sodó tetején. Egy másik teória szerint vándorkifejezésről van szó, mely olyan ételt jelent, ami nem is létezik, mert olyan finom, amit csak elképzelni lehet.

Győr+ 2024.03.17.

Több ezer győri pedagógus bére emelkedett

Január végétől már a közel harmadával, 32,2 százalékkal emelt bérüket kapták a pedagógusok. Az emelés az első lépcsője annak az intézkedéscsomagnak, amellyel a kormány 2025-ig összesen 93,5 százalékkal kívánja növelni a tanárok bérét. Ez jelenleg mintegy 140 ezer embert érint országosan. Győrben több mint kétezer pedagógus dolgozik.

Győr+ 2024.03.17.

Elhunyt Bacsó Béla

A Széchenyi-díjas esztéta, az ELTE Esztétika Tanszékének korábbi vezetője 71 éves volt.

Győr+ 2024.03.17.

Hihetetlen mennyire népszerű az egyetem ötvenéves könyvtára

A győri Széchenyi István Egyetem idén ötvenéves könyvtára folyamatosan fejleszti szolgáltatásait. A stratégiai célokhoz igazodva támogatja a tudományos kutatómunkát és a nemzetközi eredményeket, valamint közösségi teret teremt az egyetemi polgárok számára. Ennek köszönhetően az intézményben 2023-ban megduplázódott az adatbázis-használatok száma, a publikációs támogatási programban részt vevőké pedig két év alatt megtízszereződött.

Győr+ 2024.03.16.

Verhetetlen veterán verdák

A Győri Automobil és Motor Club Veterán Jármű Egyesület szervezésében a régi gépcsodák szerelmeseit várták Győrbe szombaton délelőtt, a veteránjármű-kiállításra és alkatrészbörzére. Mi sem hagyhattuk ki a különleges eseményt, kalandoztunk egyet a verhetetlen verdák között, és bátran mondhatjuk, ezek a járművek bizony nem poros, öreg csotrogányok, sőt...

Hirdetés