Szerző: Csapucha Adrienn
Hirdetés
Győr+ 2024.03.11.

Egy újabb kezdeményezés, melyben élen jár a győri egyetem

Ki ne szeretné középiskolásként már-már egyetemistának érezni magát? Ezt kínálja ettől a félévtől a Széchenyi István Egyetem kilenc győri, két-két szombathelyi, budapesti és zalaegerszegi, valamint egy-egy kaposvári és vépi, a következő tanévtől pedig minden bizonnyal még több technikum végzős diákjainak. A jól teljesítők szakmai vizsgájukat követően garantáltan az intézmény hallgatói lehetnek, sőt közülük a legjobb harminc biztos kollégiumi helyhez is juthat.

Győr+ 2024.03.11.

Ahogy én látom

Ferenczy Tamás képzőművész "Ahogy én látom" című tárlata nyílik március 22-én pénteken, 17 órakor a Kisfaludy Károly Könyvtárban (Győr, Baross G. út 4.).

Győr+ 2024.03.11.

A lakosság egyetértett a fizetős parkolózóna kiterjesztésével

Az utóbbi hetekben a győri parkolási rend kritikáját fogalmazta meg kampánytémaként a Borkai Zsolt korábbi polgármester vezetésével létrehozott egyesület. Aláírásgyűjtésbe kezdtek a parkolódíjak és a parkolózónák változtatása miatt. Borkai ígérget, háborog és kritizál, ami ellenzéki politikusként természetesnek tűnhet, de a tisztánlátás érdekében célszerű kicsit részletesebben megvizsgálni a tényeket.

Győr+ 2024.03.11.

Minden, amit a világ geopolitikai konfliktuszónáiról tudni kell

Idén február 24-én volt két éve, hogy kirobbant szomszédunkban az orosz-ukrán háború és sajnos egyelőre nem látszik, hogy mikor fog befejeződni. Hogy milyen geopolitikai okok vezettek a háború kirobbanásához? Melyek a lehetséges forgatókönyvek? E kérdések mentén mutatta be a világ konfliktuszónáit és geopolitikai gócpontjait Somkuti Bálint a győri MCC-ben.

Győr+ 2024.03.11.

Európai Mozaik

Európai Mozaik címmel nyílik tárlat Dániel István fotóművész képeiből, március 25-én hétfőn, 18 órakor a győri Arany János Művelődési Házban, a Szárnyaskerék épületében.

Herkely Ákos 2024.03.11.

Sör & Művészet Győrben

Obertolné Horváth Tímea, a Győri Bevásárló Utcák Alapítvány elnöke tisztelte meg vasárnap reggel a Magunk Közt műsorát és osztotta meg gondolatait a Sör & Művészet Győr rendezvényről, mely május 9-12. között várja a kedves érdeklődőket a Dunakapu téren.

Herkely Ákos 2024.03.11.

RockMilady nem fél a változástól

Szombaton reggel a Magunk Köztben RockMilady volt a vendégünk, aki fogszakorvosi teendői mellett időt szakított egy mély interjúra, melyben lelkesen ecsetelte alakulóban lévő új dalait és az IBANEZ gitár csodás hangzását. Rengeteget dolgozik a művésznő az új dalain a RockMilady Banddel, érezhető, hallható változások várhatóak akár az új számok hangszerelését illetően, egy kicsit más, csajosabb lesz a stílus is.

Hirdetés