Szerző: Csapucha Adrienn
Hirdetés
Győr+ 2024.02.19.

A dolgok ismerete

A Győri Egyházmegye, a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége Győri Szervezete és a Bencés Diákok Győri Egyesülete közös szervezésében Szikora Józsefnek, a Magyar Katolikus Rádió főszerkesztőjének A dolgok ismerete című kötetét bemutató beszélgetésre kerül sor február 27-én (kedden) 17.00 órai kezdettel, a Szent László Látogatóközpont rendezvénytermében (Győr, Káptalandomb 11., bejárat a székesegyház apszisa felől).

J. Kovács Andrea 2024.02.19.

Szép siker a hulladékcsökkentési héten

Ismét rangos elismerést kapott a győri önkormányzat az Európai Hulladékcsökkentési Hét programsorozatban. A közigazgatási kategóriában városunk második helyezést ért el a „Kevesebb hulladék, nagyobb újrahasználat. Adni mindig jó!” című 2023-as projekttel. Az elismerő oklevelet dr. Raisz Anikó, a környezetügyért és körforgásos gazdaságért felelős államtitkár nyújtotta át dr. Laczkovits-Takács Tímea alpolgármester és Herman Etelka környezetvédelmi osztályvezető részére.

Győr+ 2024.02.19.

Csúcson a parasport Győrben

Győr sportos város, ahol megbecsülik és kiemelten támogatják azokat a sportolókat, akik dicsőséget szereznek a városnak és jó hírét viszik a világban. Emellett a valamilyen fogyatékkal élők sportját, fizikai aktivitását is mindenben segíti az önkormányzat. Az elmúlt évek történései alapján kijelenthető, Győr a parasport fellegvárává vált, ahol a valamilyen fogyatékossággal küzdők minden lehetőséget és támogatást megkapnak, hogy sportolhassanak.

Győr+ 2024.02.19.

Róka koma pórul jár

Február 23-án (péntek) 17 órakor a Központi Könyvtár klubhelyiségében a Meseerdő Bábszínház előadását láthatják a Róka koma pórul jár címmel.

Herkely Ákos 2024.02.19.

Mindent a jövő nemzedékéért

Szabó-Cseszneki Nikolett, pénzügyi szakember, a Győr Patrónus Lions Club elnöke volt a vendégünk a Magunk Köztben vasárnap reggel, aki egy február 23-án záruló pályázatra hívta fel a figyelmet.

Herkely Ákos 2024.02.19.

Lubickol a feladatokban az aranytorkú szépség

Boda Bernadett az egészen pazar hangú énekesnő járt a Győr+ Rádió stúdiójában és beszámolt készülő nagylemezéről és a „Falakon túl” című számról, ami hivatalosan csak február 23-tól lesz hallható, de nálunk már most élvezhetik a kedves rajongók.

Győr+ 2024.02.19.

Halmozta a bűncselekményeket az apaverő férfi

A Győri Járási Ügyészség vádat emelt egy fiatalemberrel szemben, aki többször bántalmazta a saját apját, bántalmazta egy ismerősét, 14 esetben lopást valósított meg és egy kábítószerrel kapcsolatos másik eljárás is indult ellene.

Győr+ 2024.02.19.

A zöld autóipari átállás hatalmas technológiai és politikai siker

Új munkahelyeket és emelkedő béreket hozhat, hogy a magyarországi autóipar átáll az elektromos járművek gyártására – ezt mondják a hirado.hu által megkérdezett elemzők. Az elmúlt időszakban sorra jelentették be a Magyarországon működő vállalatok, hogy jelentős összegeket fordítanak gyártó kapacitásuk átalakítására és növelésére. Orbán Viktor miniszterelnök szombaton arról beszélt, hogy a hazai zöld autóipari átállás hatalmas technikai és politikai siker.

Hirdetés