Kérdés-Kör: politikai helyzetértékelés
A júniusi választásokat, illetve az azok után kialakult, aktuális politikai helyzetet értékelték a Győr+TV által meghívott szakemberek a Kérdés-Körben.
A júniusi választásokat, illetve az azok után kialakult, aktuális politikai helyzetet értékelték a Győr+TV által meghívott szakemberek a Kérdés-Körben.
Tíz nappal a 42. Lidl Balaton-átúszás előtt meghaladta a 10 ezret a nevezők száma. A résztvevők biztonsága érdekében idén is létszámlimitet húztak a szervezők, a SUP-os induló helyek már mind elkeltek, és igyekeznie kell annak, aki úszóként még szeretne jelentkezni a nyár legnépesebb szabadidős sportrendezvényére. A tervek szerint jövő szombaton, július 20-án lesz az esemény, ám az utolsó szót – mint minden alkalommal – ezúttal is az időjárás mondja majd ki!
Ukrajna útja a NATO-tagság felé visszafordíthatatlan - jelentette ki Jens Stoltenberg főtitkár szerdán Washingtonban a tagországok állam- és kormányfőit tömörítő Észak-atlanti Tanács ülése után a szervezet 75. évfordulós csúcstalálkozóján Washingtonban.
A bölcsődei férőhelyek száma 2010 óta megduplázódott Magyarországon, a bölcsődei ellátást biztosító intézményeké pedig megnégyszereződött - mondta Nagy-Vargha Zsófia államtitkár csütörtökön a Heves vármegyei Rózsaszentmártonban, ahol a 129 millió forintból kialakított, nyolc férőhelyes bölcsődét adták át.
A Győr-Szol Zrt. minden lehetséges eszközzel gyéríti a szúnyogokat a város területén. Július 11-én, csütörtökön drón segítségével végeztek biológiai szúnyoglárva-gyérítést.
Mindenki számára világos, hogy Ukrajna NATO-tagsága továbbra sem jöhet szóba reálisan, ugyanis ez a közvetlen összetűzés veszélyével járna Oroszországgal - jelentette ki a tárca közlése szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Washingtonban.
Jó pálinkaszezont ígér az idei gyümölcstermés, a szakmai szereplők az előzőnél kedvezőbb évre számítanak, a tavalyi visszaesés után az idén 600 ezer hektoliterfok feletti mennyiség várható - közölte az Agroinform.hu szerdán az MTI-vel.
A Pannon-Víz Zrt. tájékoztatja a felhasználókat, hogy a társaság 2024. július 12-én (pénteken) 8 és 10 óra között munkálatokat megelőző próbazárást végez Győrben, a Hűtőház utcában, az ivóvízhálózaton.
A fenntartható mezőgazdaság és erdőgazdálkodás kiemelkedő szerepet játszik a klímaváltozás elleni küzdelemben, a biológiai sokféleség megtartásában, valamint a természet védelmében, és ezen keresztül a teremtett világ értékeinek megőrzésében - mondta Nagy István agárminiszter szerdán a Soproni Egyetem Központi Tanévzáróján és az Erdőmérnöki Kar diplomaosztó ünnepségén az Agrárminisztérium közleménye szerint.
Varga Ákos gokartversenyző és édesapja, Varga Zoltán beszélt Mélyvíz című műsorunkban azokról a sikerekről, melyet a 14 éves ifjú ért el rövid pályafutása alatt. A tehetség adott, a határ a csillagos ég.