Szerző: Csollán Tamara
Hirdetés
Pécskai István 2023.06.26.

Védőkkel és támadóval erősített az ETO

Csak bízni lehet benne, hogy a következő NB II-es idényben magasabb célokért küzd majd az ETO FC labdarúgócsapata, mint a legutóbbi szezonban. Az elmúlt évadot a csalódást keltő 13. helyen zárta a klub; a szurkolók érthetően rendkívül elégedetlenek voltak a gárda szereplésével. A drukkerek azt szeretnék, hogy az együttes végre harcban legyen a feljutásért, s 2015 után – múltjához méltóan – ismét az élvonalban szerepeljen.

Győr+ 2023.06.26.

Egy parkolóban ütközött a figyelmetlen sofőr

Ismeretlen személy az általa vezetett ismeretlen forgalmi rendszámú és típusú gépjárművel közlekedett június 16-án 16 óra és 16 óra 25 perc közötti időben Győrben, a Kert utcában.

Pécskai István 2023.06.26.

Albert Zoltán, az ütős sportesemények szervezője

Rangos elismerést vehetett át a városházán Albert Zoltán, akit „Győr Sportjáért” díjjal tüntettek ki. A Győri Elektromos VSK Asztalitenisz Szakosztályának elnöke hosszú évtizedek óta társadalmi munkában szervezi a városi tömegsportrendezvényeket. A 13 sportágat felölelő Villamos-iparági Sportbizottság első emberét, saját elmondása szerint, nem lepte meg, hogy jelölték a díjra. Megtiszteltetés számára az elismerés.

Győr+ 2023.06.26.

Diákként dolgozni, diákként adózni

A nyári munkát vállaló diákok a közteherviselés szempontjából felnőttnek számítanak. Bejelentésükre, adózásukra – a diákszövetkezeten keresztül vállalt munka kivételével – ugyanolyan szabályok vonatkoznak, mint más munkavállalókra. Sőt, esetükben igénybe vehető a 25 év alattiak kedvezménye is.

Győr+ 2023.06.26.

Nyári nagytakarítás Győr-Ménfőcsanakon

A GYHG Győri Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft. dr. Laczkovits-Takács Tímea önkormányzati képviselő kérésére és támogatásával, a háztartásokban felhalmozódott lom jellegű hulladékok elhelyezésére gyűjtőpontot üzemeltet egyszeri alkalommal. A hulladék átvételére kizárólag gyűjtőhelyen van lehetőség.

Kárpát Zsolt 2023.06.23.

Kényelmes, hangulatos és energiatakarékos

Ezen a héten adták át hivatalosan is a felújított Generációk Házát. Az intézményben az idei nyári táborok már az új helyiségekben zajlanak.

Győr+ 2023.06.23.

Vad motorosok segítettek a mentősöknek

Június 22. és 25. között Budapesten rendezik meg a 120 éves Harley-Davidson jubileumi fesztiválját, amire több ezer motoros érkezik a fővárosba. Feltehetően a rendezvényre jött az a két osztrák Harley-s is, akik egy szirénázó mentőautó közlekedését segítették tegnap délután a budai alsó rakparton.

Csollán Tamara 2023.06.23.

Könyvbemutató – A közösségi élet Adyvárosban

2023. június 28-án (szerdán) 17 órakor a Központi Könyvtár Klubhelyiségében (9023 Győr, Herman Ottó út 22.) Borbély János: A közösségi élet Adyvárosban című kötetének bemutatóját tartják.

Hirdetés