Erős széllel, jégesővel érkezhet a vihar
Hevesebb zivatarok veszélye miatt másodfokú (narancs) riasztást adott ki Győr-Moson-Sopron és Vas vármegyék egyes járásaira a HungaroMet Zrt. vasárnap délután.
Hevesebb zivatarok veszélye miatt másodfokú (narancs) riasztást adott ki Győr-Moson-Sopron és Vas vármegyék egyes járásaira a HungaroMet Zrt. vasárnap délután.
Az Európai Parlament (EP) vasárnap este, 20.15 után teszi közzé az első becslést az új EP összetételéről, a 27 tagállam előzetes eredményeit pedig 23 óra után közlik, miután az utolsó szavazókörök is bezártak.
A szavazólapok feldolgozottságának függvényében, várhatóan vasárnap este 8 órától kezdi meg a Nemzeti Választási Iroda (NVI) a helyi önkormányzati választás eredményeinek közlését; a szavazatszámláló bizottságok először a polgármester-választások szavazólapjait számolják össze.
Győr ad otthont a MOL Országos Teqball Bajnokság III. és egyben utolsó fordulójának. A június 15-16. között zajló, többszörös világ- és Európa-bajnokokat felvonultató tornára érkező szurkolók a Városi Egyetemi Csarnokban izgulhatják végig a mérkőzéseket. Az ob-sorozat egyben válogató verseny is a világbajnokságra, így a Rába-partján az is eldől, hogy kik képviselhetik a magyar színeket az idei vb-n.
A Kitaibel Pál Környezetvédelmi Emlékérem egyik idei kitüntetettje a Muszáj Természetvédelmi Koordinációs Egyesület. A díjat a győri szervezet megálmodója és elnöke, a zoológus Koncz Nóra vette át.
A fővárosban az előre jelzett tartományban zajlott a Duna tetőzése szombat délután. A német és osztrák vízgyűjtőkre érkezett újabb csapadék azonban tovább lassítja az apadást és tartósan magas vízállásokat okoz a Dunán, a Rábán pedig még a III. fokot is meghaladó, rekordközeli vízszint is kialakulhat - az Országos Vízügyi Főigazgatóság közleménye az árhullámról.
A jövő héten kezdődő labdarúgó-Európa-bajnokság és természetesen a július 26-án induló párizsi olimpiai játékok lesznek az idei nyár kiemelkedő eseményei. Városunk sem marad nívós sportrendezvények nélkül, hiszen több hazai és nemzetközi bajnokság helyszíne lesz Győr és környéke. Nálunk tartják az országos teqballbajnokság utolsó fordulóját, és jet-ski Európa-bajnoki futamot is rendeznek Győrzámolyon.
Egyedülálló autógyűjtemény látható Győrben a világhírű svéd Volvo-gyár egykor Magyarországon készült terepjáróiból. Kádár János járgányát is megnézhetjük!
Az amerikai kontinensen 84 százalékos volt a részvétel az Európai Parlament (EP) magyar tagjainak választásán - derül ki a Nemzeti Választási Iroda (NVI) vasárnapi adataiból.
Dr. Dézsi Csaba András Győr polgármestere reggel kilenc órakor adta le voksát Nádorvárosban, a Kálvária úti általános iskolában lévő szavazókörben.