Szerző: Csollán Tamara
Hirdetés
Zombai-Kovács Ákos 2022.10.21.

Milliárdos felújítás a forgalmas szigetközi úton

Egy másik útfelújítás, Győr közvetlen közelében, a Szigetközben. A forgalmas szigetközi útnak egy több mint három kilométeres szakasza újult meg, több, mint bruttó 1 milliárd forint állami forrásból. A fejlesztés egy külterületi és egy győrzámolyi, belterületi szakaszt is érintett, mindkét részen jelentősen nőtt a forgalombiztonság és az út szolgáltatási színvonala. Az útfejlesztéssel együtt adták át Győrzámoly 21 kamerából álló térfigyelő rendszerét is, amit részben önerőből finanszírozott a település.

J. Kovács Andrea 2022.10.21.

Az a legfőbb jó, ha kimaradunk a háborúból

A Bencés Esték sorozat részeként csütörtök este a győri Szent Mór Perjelség vendége volt dr. Demkó Attila biztonságpolitikai szakértő. Az MCC geopolitikai műhelyének vezetőjével nagy érdeklődést kiváltó előadása előtt beszélgettünk.

Győr+ 2022.10.21.

Mindenütt otthon vagyunk

Mint ismeretes, az energiaárak drasztikus növekedése miatt dr. Dézsi Csaba András polgármester azt kérte a város kulturális intézményeinek vezetőitől, hogy takarékoskodjanak, csökkentsék költségeiket. Az intézményvezetők közös összefogással szervezik át mindennapjaikat a következő időszakban.

Győr+ 2022.10.21.

Mesekönyv gyűjtés rászoruló gyerekeknek

November 6-ig jó állapotú, de már nem használt mesekönyveket gyűjtenek a fox segítségével, melyekkel olyan kisgyermekeket szeretnének támogatni, akiknek a mese, az olvasás, a könyvek világa luxusnak számít családjaik megélhetési nehézségei, a mindennapi terhek miatt.

Németh Boglárka 2022.10.21.

Az 56-os hősökre emlékeztek az Aporosok

Városszerte több helyen is megemlékezéseket tartanak hétvégén az 1956-os forradalom és szabadságharc hőseinek tiszteletére. Az ünnepségek sorából az iskolák sem maradhatnak ki. Az Apor Vilmos Katolikus Iskolaközpontban a 12. B osztályosok rendhagyó műsorral készültek társaik számára péntek reggel.

J. Kovács Andrea 2022.10.21.

Maximumok – képzőművész hallgatók kiállítása

Fiatal alkotók munkáiból nyílt kiállítás a tanítóképzőn. Ők a Győri Tánc- és Képzőművészeti Iskola diákjai. Közülük nyolcan a legmagasabb pontszámmal kerültek be az általuk választott felsőoktatási intézménybe. Kilencedik társuk pedig az Országos Festőverseny első helyezettje lett.

Győr+ 2022.10.21.

Látta? Segítsen!

Az alábbi balesetek körülményeinek tisztázása érdekében, tanúk jelentkezését várja a Győri Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya,

Győr+ 2022.10.21.

Koszorúárusítás

Halottak napjához és mindenszentek ünnepéhez közeledve a győri piactereken is kaphatók a kegyeleti ünnepekhez kötődő, szezonális termékek.

Ficsór Dávid 2022.10.20.

Főnix Konferencia – a pandémia utáni megújulás jegyében

„Azért főnix, mert a hölgyvállalkozók - akik egyben nők, édesanyák, vezetők is – mindig meg tudnak újulni, ezért a mitikus tűzmadár nagy példaképünk” – mondta a rendezvény kapcsán az ötletgazda, főszervező Obertolné Horváth Tímea.

Hirdetés