Hamar víz alá kerülhetnek az autók
A lehullott nagy mennyiségű csapadék hatására árhullám érkezik hazánk területére, az áradás a Petőfi-hídnál lévő parkolóban álló gépjárműveket is veszélyezteti.
A lehullott nagy mennyiségű csapadék hatására árhullám érkezik hazánk területére, az áradás a Petőfi-hídnál lévő parkolóban álló gépjárműveket is veszélyezteti.
A napokban a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamarában díjazták azokat a diákokat, akik részt vettek és sikeresen szerepeltek az idei SzakmaSztár versenyen.
Jelenleg a Győri Audi ETO KC és a dán Esbjerg a világ két legjobb női kézilabdacsapata Per Johansson, a Bajnokok Ligája hétvégi négyes döntőjére készülő magyar együttes vezetőedzője szerint.
Mindössze fél évtized elegendő volt ahhoz, hogy a Magyar falu program fordulatot hozzon a magyar kistelepülések nagyjából fél évszázada tartó elnéptelenedésében - jelentette ki a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos pénteken a Heves vármegyei Ecséden.
"Csak" hat éve csöppentem a szakmába, de már három éve büszkén mondhatom, hogy az MTVA győri szerkesztő-riportereként dolgozom. Azonban napra pontosan 9 éve szereztem egy olyan titulust, amit még máig nem hiszek el, de családom, barátaim és közeli ismerőseim körében nagyon büszkén viseltem/viselek...Nézzük, miről is van szó. 2015.05.31. A dátum, amelyhez sajnos, rajtam kívül több ezer ETO szurkoló tud még kötni emléket. A hőn szeretett zöld-fehér csapatunk ezen a napon szerepelt utoljára a labdarúgó első osztályban.
Lezárult a jelentkezés az idén már 31. alkalommal meghirdetett környezetszépítő megmérettetésre. A szervezőbizottság és a Magyar Turisztikai Ügynökség felhívása idén is többszáz helyi közösséget mozgatott meg. Az egyes kategóriákra érkezett nevezések azt mutatják, hogy a települések ebben az évben is szívesen mutatják meg gondosan zöldített főterekeiket és ápolt fasoraikat. A hazai versengésre most még nagyobb figyelem összpontosul, 2024-ben Magyarország tölti be az európai környezetszépítő verseny, az Entente Florale Europe soros elnöki szerepét.
Kilenc év után újra NBI-es az ETO férfi labdarúgócsapata, a klub női focistái továbbra is a hazai, az Audi ETO kézilabdázói a világelitbe tartoznak, ők a hétvégén a Bajnokok Ligája-trófeáért játszanak.
Nyitrai Zsolt miniszterelnöki biztos volt Simon Róbert Balázs országgyűlési képviselő vendége a Polgári Fórumban.