Kitüntetések október 23-a alkalmából
Nemzeti Ünnepünk alkalmából kapott kitüntetést az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság két munkatársa.
Nemzeti Ünnepünk alkalmából kapott kitüntetést az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság két munkatársa.
Idén is hatalmas érdeklődés övezte a városunkban megrendezett Nemzetközi Éremgyűjtő Találkozót.
Jó ütemben épül Győr és Pápa között az új 2x2 sávos út. Az ország egyik legnagyobb összegű beruházása zajlik a két város között, hiszen a fejlesztése összértéke meghaladja a nettó 90 milliárd forintot. Az óriási mennyiségű építési anyag mozgatása, beszállítása folyamatosan zajlik a munkaterületre.
Védettségi igazolásra van szüksége szombattól Szerbiában azoknak, akik 22 óra után szeretnének a vendéglátó- és szórakozóhelyek beltéri részében tartózkodni, az intézkedést a bejelentések szerint nagyon szigorúan ellenőrzik majd - közölte a szerbiai közszolgálati televízió szombaton.
Győr a magyar darts egyik fellegvára, Ihász Veronikát, a Győri Darts Club versenyzőjét pedig a sportág hazai királynőjeként tartják számon. Nem véletlenül. Az ötszörös Európa-bajnok és korábbi világranglista hetedik helyezett dobó azonban nem csak sportsikereket kapott a játéktól: későbbi férjét is itt ismerte meg.
Az ETO Ritmikus Gimnasztika ősszel is megrendezte az ETO Kupát, melyre 12 egyesület több mint, 200 tornásza nevezett.
Veterán autók kiállítását és alkatrészbörzét tartottak szombat délelőtt az Audi Aréna parkolójában. Közel száz veterán jármű és majd kétezres tömeg gyűlt össze.
Az 1956-os forradalom és szabadságharc hőseire és áldozataira emlékeztek Győrben szombat délelőtt.
A rendőrök a bejelentést követő 24 óra alatt elfogtak két férfit, akik a gyanú szerint két győrújbaráti házba is betörtek.
Görögországba és Ciprusra utazik Ferenc pápa december első hetében - jelentette pénteken a Kathpress az egyházfő Télam argentin hírügynökségnek adott interjújára hivatkozva, amelyben a pápa arra is utalt, elképzelhető, hogy Magyarországra is hamarosan ellátogat.