Tavaszváró gyermeknap Kismegyeren
A Kismegyerért Hagyományőrző Egyesület szervezésével.
A Kismegyerért Hagyományőrző Egyesület szervezésével.
Amíg az ETO FC női csapata nem kevesebb, mint nyolc játékosát nélkülözve is pályára lépett vasárnap délután Budaörsön, addig a Haladás együttese elhalasztotta az elmúlt hétvégére kiírt találkozóját. Hogy ennek miért is van most különös jelentősége? Nos, szerdán 16 órakor Szombathelyen, a két csapat egymás ellen szerepel, a tét pedig nem kisebb, mint a Magyar Kupa döntőjébe jutás!
Dr. Pergel Elza volt Konkrét című műsorunk vendége. A könnyedebb hangvételű beszélgetés során Győr alpolgármestere felelevenítette jogászi pályájának kezdetét, beszélt arról, hogyan került kapcsolatba a politikával, majd négy éves alpolgármesteri tevékenységének tapasztalatait osztotta meg.
A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya emberölés gyanúsítottjával szemben fejezett be egy büntetőeljárást.
A győri Szent Kamillus plébániához tartozó stációk előtti évenkénti keresztút-járásra 2024. március 22-én, pénteken kerül sor.
A 82-ös főút érintett szakaszát teljes szélességében lezárták.
Nem is gondolunk bele, hogy éber napjaink legnagyobb részét a munkahelyünkön töltjük. Többet vagyunk ott, mint életünk párjával, családunkkal vagy akár a barátokkal, ismerősökkel. Ritka az, hogy valaki egy-két beszélgetés alapján köt házasságot, vagy egy életre szóló barátságot. Mégis elvárjuk magunktól (és a munkáltatók is elvárják tőlünk), hogy egy-két beszélgetés alapján jól döntsünk, azaz hosszú távon jó munkahelyet, állást találjunk, ahol megbecsülnek és a munkaadónk is elégedett velünk. Az alábbiakban segítséget szeretnénk adni ahhoz, hogy a munkahely kiválasztásában a lehető legjobb döntést hozzuk.
Két autó ütközött össze a 81-es úti csomópontban. A torlódás jelentős.
Május 1-ig nevezhetnek a helyi közösségek a Virágos Magyarország versenyre, amelyet a szervezőbizottság és a Magyar Turisztikai Ügynökség 31. alkalommal hirdet meg. Tavaly, a jubileumi évben több mint 380 település közel 500 pályázatot nyújtott be, közöttük 80 díjat és szakmai elismerést osztott ki a zsűri.
Marosi Attila nevét szinte biztos, hogy egy életre megjegyzik Lengyelországban is. A Rába ETO Győr SE sportolója szép eredményeket tudhat maga mögött.