Nyugdíjas alkotók tárlata
Félszáz szépkorú alkotó, több mint másfélszáz munkája látható a hétfőn nyílt tárlaton, a József Attila Művelődési Házban.
Félszáz szépkorú alkotó, több mint másfélszáz munkája látható a hétfőn nyílt tárlaton, a József Attila Művelődési Házban.
A Győri Filharmonikus Zenekar partnerei a világhírű Canadian Brass muzsikusai lesznek az október 5-én 19 órakor kezdőd koncerten a Richter teremben.
A Győri Filharmonikus Zenekar Richter János hangversenybérletének nyitókoncertje szeptember 30-án 19 órakor kezdődik a Richter Teremben.
A magyar népmese hete rendezvénysorozatot október 4-8. között rendezik meg a ménfőcsanaki Bezerédj-kastélyban (Győri u. 90.).
A Rába Koncert Fúvószenekar lép fel október 8-án (pénteken) 17 órakor a Szőlős utcai óvoda udvarán.
Október első hétvégéjén Madármegfigyelő Napokat tartanak négy helyszínen az MME Kisalföldi Csoportjának szervezésében.
Az Ötvös-Csöpi filmek negyedik, egyben legsikeresebb moziját, a Hamis a babát vetítjük a Győrplusz Filmklubban október elsején 19.30-tól. Bujtor ezúttal a főszerep mellett íróként és rendezőként is megcsillogtatta tehetségét.
Ez a szeptemberi hétvége is bővelkedik programokban, ezúttal azonban elsősorban már beltéri események várják az érdeklődőket.
Bende Márton festőművész tárlatával nyílik meg a Rómer Galéria (Rómer Ház) szeptember 24-én 17 órakor.
Orosz zenei tehetségek mutatkoznak be virtuóz műsorukkal a győri zeneiskolában.