XIX. Euroregionális Kenyérfesztivál és Kézműves Találkozó
A Kenyérfesztivált szeptember 4-én 9 és 15 óra között rendezik a Széchenyi téren.
A Kenyérfesztivált szeptember 4-én 9 és 15 óra között rendezik a Széchenyi téren.
A Győri Nemzeti Színház újra bemutatja Kszel Attila: Szemben a nappal című darabját. Az érdeklődők augusztus 29-én 19 órától a Dunakapu téren ingyenesen nézhetik meg az előadást.
Különleges művészi élményt kínáló estére várja a zene- és filmbarátokat a Győri Filharmonikus Zenekar a Győri Városi Egyetemi Csarnokba augusztus 31-én 18 órától.
A héten is folytatódik a Győri Filharmonikus Zenekar Zenélő udvarok elnevezésű sorozata.
A nyári szünet utolsó péntekén, augusztus 27-én ingyenes programokkal várják a látogatókat 12 órától 21-ig.
Hogy a győri és a Győr környéki gyerekek és családok ne maradjanak program nélkül szeptember 4-én egy napon keresztül játszhatnak a Vaskakas Bábszínházzal Győr belvárosában, a Bisinger sétányon.
A Győri Nemzeti Színház ad otthont a jubileumi tizedik országos színházi évadnyitónak augusztus 30-án 19 órától.
Csütörtöktől vasárnapig az Aranypart II-ön alkotónap, triatlon nap, ToSoDa koncert, bábszínház, kajak-kenu tanösvény túrák.
Augusztus 20-án hármas ünnep volt a bácsai Szent István templomban: megemlékeztek az államalapításról, a templom védőszentjének ünnepnapjáról, valamint Egresits Ferenc plébános kitüntetéséről.
Két díjtalan városnéző sétán vehetünk részt augusztus 29-én vasárnap.