Szerző: Győr+
Hirdetés
Szigethy Teodóra 2021.03.08.

Akik kitárják a szívüket és az otthonukat

A gyermekvédelmi gondoskodásban lévő gyerekek ma már nem nagy létszámú intézetekben, hanem nevelőszülőknél vagy lakásotthonokban élnek, így kisebb, szeretetteljes közösségbe kerülnek rögtön az után, hogy traumát éltek át. Azért, hogy a vér szerinti családjukból kiemelt gyermekek is családban nőhessenek fel, érezzék annak megtartó erejét, a nevelőszülői hivatást népszerűsítő kampányt indított megyénkben az itteni hálózatot működtető Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató.

mti 2021.03.08.

Magyarország második átoltottságban az uniós rangsorban

Már egymillióan kapták meg a koronavírus elleni oltást Magyarországon, az ország ezzel második az átoltottságban az Európai Unió országai között - közölte a Fidesz kommunikációs igazgatója hétfőn közösségi oldalán.

Győr+ 2021.03.08.

Korszerű irányítótábla-rendszert építenek ki

A Széchenyi István Egyetem magyar és nemzetközi hallgatóit, valamint az intézménybe érkező vendégeket új, korszerű irányítótábla-rendszer segíti a jövőben. A napokban elkezdődött beruházás még a tavasszal befejeződik.

Győr+ 2021.03.08.

Ismerd meg a kora középkorban élt nőket! 

Nőnek való vidék? címmel új virtuális kiállítást nyitott a Magyar Nemzeti Múzeum. Látványos képek és 3D modellek segítségével nem csak az első osztályú ötvösmunkákat, a múzeumban őrzött hétköznapi tárgyakat ismerhetjük meg, hanem betekintést nyerhetünk a tárgyak mögött húzódó személyes történetekbe is.

Nagy Roland 2021.03.07.

Az elmúlt két év legjobb sportolóit díjazták

Átadták az elmúlt két év legjobb győri sportolóinak járó elismeréseket. A Győri Sportcsillagok Emlékeit Gyűjtő Alapítvány által huszonhat évvel ezelőtt útjára indított rendezvényhez jelentős anyagi támogatást biztosít a város önkormányzata is, így évente, az alapítvánnyal közösen köszöntik a megyeszékhely kiválóságait.

Kárpát Zsolt 2021.03.05.

Nincs megállás az Aquacometnél

A tavaly márciusi lezárások okoztak ugyan egy kis megtorpanást az elsősorban medencék és a hozzá tartozó technikák gyártásával és szerelésével foglalkozó győri cég életében. Májustól azonban fellendült a kereslet a termékek iránt.

Hirdetés