Szerző: Győr+
Hirdetés
Garamvölgyi Imre 2021.01.31.

HAK főtörzs

Gyerekkorában katona akart lenni, aztán mégsem, később mégis… Kollégánk, Havassy Anna Katalin 2018 óta a Magyar Honvédség Önkéntes Területvédelmi Tartalékos Katonája és főtörzsőrmesterként szolgál. Mellesleg írni is tud. Mégpedig kitűnően.

Győr+ 2021.01.30.

Hamarabb zárul az alapszakasz

A jégkorong Erste Liga elnöksége úgy döntött, hogy az alapszakasz az eredetileg tervezettnél két nappal később zárul, az utolsó játéknap február 26. lesz.

Győr+ 2021.01.30.

Szlávik: stabilizálódik a járványhelyzet

Stabilizálódni látszik a járványhelyzet, az új koronavírus-fertőzöttek és az elhunytak száma lényegében nem változott az utóbbi napokban, tehát platófázisba ért a járvány - mondta a Dél-pesti Centrumkórház infektológus főorvosa szombaton a közmédiának.

J. Kovács Andrea 2021.01.30.

Aki jóra fordította a rosszat…

Az elmúlt év így vagy úgy, de mindnyájunk életét megváltoztatta. Aggodalomból, félelemből, bezártságból, betegségből jutott bőven, s voltak, akiknek szeretteik elvesztésének tragédiájával is meg kellett küzdeniük. Ám akadtak, akik a rosszat megpróbálták jóra fordítani, hiszen a mondás is úgy tartja: ami nem öl meg, az megerősít. Közéjük tartozik Ambrus Mónika. A négy gyermekét egyedül nevelő tanárnővel beszélgettünk.

MTI 2021.01.30.

Elhunyt az olimpiai érmes birkózó

Hosszú betegség után életének 78. évében péntekről szombatra virradó éjszaka elhunyt Csatári József, olimpiai bronzérmes, kétszeres világ- és Európa-bajnoki ezüstérmes birkózó.

MTI 2021.01.30.

Több mint 1300 új beteg

Meghalt 89, többségében idős, krónikus beteg, és újabb 1370 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést Magyarországon - közölte a koronavirus.gov.hu szombaton.

Földvári Gabriella 2021.01.30.

Ismét győri gimnáziumok a legjobbak között

A vidéki gimnáziumok közül a veszprémi Lovassy László Gimnázium, a győri Kazinczy Ferenc Gimnázium és Kollégium, a Debreceni Fazekas Mihály Gimnázium vezeti a HVG 2021-es középiskolai rangsorát - derül ki az Edulin cikkéből.

Szigethy Teodóra 2021.01.30.

A magyarok szerint a gazdaság megmentése annyira fontos, mint az egészség védelme

Az Ipsos Covid-19 kutatássorozatának decemberi hulláma a lakosság egyértelmű állásfoglalásával zárult, mely szerint a gazdasági szempontok kiemeltek a vírus elleni védekezésben. A januári mérés tovább erősödő fegyelemről, soha nem látott maszkviselési hajlandóságról és a védőoltással kapcsolatos szkeptikus hangok erősödéséről tanúskodik – olvasható a beszámolóban.

Hirdetés